Zsolt 27,4
„Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét ésgyönyörködhessem az Ő templomában”
Jelen zsoltárunk Istenhez és az Ő templomához való ragaszkodással a mindenkori olvasó tudatát, szívét ragadja meg. Így történt ez azzal a zeneszerzővel is, aki dallamot komponált a 27. zsoltár-imádságra, és kórusművé formálta. Épp az otthoni gyülekezeti kórusban tanultuk, amikor egy Mennybemeneteli csendesnapon holland kórus látogatott a csendesnapnak otthont adó gyülekezetbe, és a kórusmű magyar szövegének megtanulásával kedveskedtek a házigazdáknak. Füleltünk, ismerős volt a dallam, majd a refrénnél mi is bekapcsolódtunk: „Hogy tartson meg az Ő szent házában mindenkor, mindenkor, mindenkor”.
Ez a vágy, amelyet megfogalmaz a zsoltáríró ugyanúgy hangzik héberül, magyarul, hollandul, vagy a földkerekség bármely népéről legyen szó: az a hely, ahol megnyugodhatok, ahol a testemet szaggató ellenségtől és a körülfogó tábortól sem kell félnem – az az Isten háza. A templom, amelyet sokszor utak fognak közre, hogy az induló és megtérő is betérjen oda.
Húsvét hétfő reggelén a mai szolgálatokra készülve felmerül bennünk: hányan érzik ma a vágyat, a hívó szót hányan hallják meg? Hány ember indul úgy, hogy ezt a felemelő és átölelő szeretet kifejezze Isten háza felé? Lakhassam-nézhessem-gyönyörködhessem. Így induljunk ma is a harang szavára!
Varga Borond, slp