„Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből…ha tudtára esik néki az ő bűne”
(3 Mózes 4, 27-28)
Életünk során mindannyian vétkezünk, ez alól senki sem kivétel. Ezek a vétkeink viszont sokszor számunkra észrevétlenek. Egy rosszkor, rosszul elmondott mondat, néhány embernek okozhat álmatlan éjszakákat, belső türelmetlenséget, csalódást vagy lelki fájdalmat. Mindeközben pedig mi semmiről sem tudunk. El kell ismernünk, hogy sokszor vétkezünk akaratunkon kívül, ráadásul észre sem vesszük. Van tehát olyan vétek, amit véletlenül követünk el. Ez különböztet meg minket a gonoszságtól. Nem ébredek fel reggel úgy, hogy eltervezem magamban az aznapi vétkeimet. Nem tervezem el, hogy megbántom a hozzám közel álló embereket. A leggyakrabban ugyanis a szeretteinket bántjuk meg, akiket a legfájdalmasabban érint. Ez tény. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy ha ráeszmélünk a hibáinkra mit teszünk? Talán a legegyszerűbb az elhárítás: nem én vagyok a hibás, nem én kezdtem el, biztosan fáj neki az igazság. Ilyen és hasonló kifogásokkal próbáljuk meg magunkat kivonni a felelősség alól. Nem akarjuk elfogadni, hogy hibáztunk. A másik választási lehetőség a folytatás: azért mondtam, mert ez az igazság és emellett még az is igaz, hogy…. Ez a „legjobb védekezés a támadás” elvén alapszik, pontosabban nem csupán nem vagyok hajlandó elfogadni a hibám, de még tovább is folytatom. Ugyanis ma nem divat a bocsánatkérés. Attól gyengének és érzelgősnek látszik az ember, ezt pedig nem engedi meg magának a huszonegyedik századi öntudatos ember.
Isten törvénye úgy rendelkezik, hogy a vétkező ember – legyen az király vagy közember – mutasson be áldozatot és „megbocsáttatik annak”. Istenhez kell járulni, hiszen az elkövetett vétkek ugyanakkor engedetlenségek Isten iránt. János első levelében olvashatjuk: „…ne vétkezzetek és ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” (1 Ján 2,1). Ő már meghozta az áldozatot mindannyiunk vétkéért és ma is szószólónk az Atya előtt. Valahányszor felébred bennünk az emberi önhittség, kevélység vagy önteltség, gondoljunk erre az isteni kegyelemre. Ámen!
Erdei-Árva István
Szamoskóród