,,Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” – (János 7,37-38)
Szomjúság! Természetes része az emberi életnek, hogy az alapvető szükségleteink miatt megszomjazunk. Újra és újra. A legfőbb és legjobb módja a szomjúság oltásának a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitele. Általánosan elfogadott vélemény, hogy a legjobban a víz oltja az ember szomjúságát. Az ember azonban kreatív lény, ezért sokszor máshol és másban keresi a szomjúságának kielégítését. De minden emberi próbálkozás eredménye ugyanaz: újra megszomjazunk.
Élő víz! A mai igében Jézus tökéletes megoldást kínál erre a vissza-vissza térő emberi szükségletre. Arra hív, ha megszomjaztál, bátran menj hozzá és igyál! Szomjazók alatt Jézus nem azokat hívjak, akik rendben vannak, nem az egészségeseket, hanem azokat, akiket a világ kiszárított, akik eltikkadtak, akiknek a lelke sivár és puszta. Jöjjetek hozzám – milyen éltető, életet adó hívás ez. Ma nekünk szól az ige. Szomjazónak, éhezőnek, betegnek és szenvedőnek, életet s felújulást, nyújtasz itt szabadulást – énekeljük úrvacsorai énekünkben. Egyik ifjúsági énekünk pedig így fogalmaz: mint szarvas hűs vízforrásra, úgy szomjazik lelkem Rá, vágyódom az élő Isten után, hogy mehessek Hozzá! Jézus azt adja, amire valóban szükséged van, úgy adja, ahogyan arra rászorulsz. Nem ideig-óráig adja, hanem egyszer s mindenkorra. Meritkezzünk Belőle!
Forrás! Jézus ígérete túlmutat azon, hogy mi megkönnyebbülünk. Aki hisz benne, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ez azt jelenti: nem csak kapunk, hanem tovább is adunk, nem csak túlélünk, hanem életet hordozunk, nem kiürülünk, hanem feltöltődünk és túlcsordulunk. A hit nem zárt edény, hanem nyitott forrás. Add bátran másnak is!
Hol próbáltad eddig oltani a szomjúságodat? Engeded, hogy Jézus ne csak betöltsön, hanem átformáljon? Hogyan lehetek Isten eszköze abban, hogy más is eljusson az élő Forrásig? Ámen!
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes