„Íme, én odaállok eléd a sziklára a Hóreben. Sújts a sziklára, és víz jön ki belőle, hogy ihasson a nép. Mózes úgy cselekedett Izráel véneinek szeme láttára.” – (2 Mózes 17,6)
A nép perelt Mózessel, mert szomjasak voltak, és nem láttak kiutat a helyzetükből. Emberileg érthető a félelem és a feszültség, de a bajban rossz helyen keresték a választ, a vezetőt hibáztatták ahelyett, hogy Istenhez kiáltottak volna.
Isten azonban kegyelmesen válaszolt: nemcsak vizet adott, hanem megmutatta, hogy Ő maga gondoskodik a népről, még a pusztában is. A víz a sziklából annak a jele, hogy a mi életünk forrása is Tőle fakad, nem emberektől.
Ne az emberekben keresd a megoldást, és ne őket hibáztasd, ha szűk helyzetben vagy. Isten az, aki a pusztában is gondoskodik, és ott fakaszt vizet, ahol senki más nem tudna. Ámen.
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja