„Megemlékezzél e napról, melyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgálatnak házából; mert hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az Úr…Az Úr pedig megy vala előttök nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.” (2 Mózes 13,3a.21-22)
Olvasandó: 2Mózes 13.
Amikor a keresztyén ember Istenre gondol, sok tulajdonság jut eszébe. A Mózes-történetek kapcsán leginkább a “gondviselő” jelző illik Istenre. Mózes emlékezésre szólította fel a vándorló népet, hiszen volt, miért hálát adniuk Istennek. Ő kiszabadította a népet Egyiptomból, a szolgaság házából. Természetesen a népnek még egészen frissek voltak az emlékei, hiszen közvetlenül a szabadítás után van Izráel népe, ezért egyelőre könnyű volt emlékezni Isten gondviselésére és jóságára.
A fejezet vége felé arról olvasunk, hogy Isten volt az, aki a pusztában is vezette a népet, nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban. Ha a mostani helyzetünkre gondolunk, akkor elmondhatjuk, hogy az igazán hívő ember már nem tud, és nem is akar Isten vezetése nélkül élni. Tudja, hogyha Isten hallgat, időnként az is lehet vezetés. Sokan úgy tartják, és hangot is adnak neki, hogy a sors rendezi a dolgokat és a véletlen hoz bizonyos történéseket az életünkbe. Nos a “sors” és a “véletlen” kifejezések csak a hitetlen ember szótárában vannak jelen. Hitvallásunkat idézve “Nem véletlenségből, hanem az Ő atyai tanácsából és akaratából jön.” Ámen.
Mátyási Gerda-Georgina,
Józsefháza