„Te pedig hívasd magadhoz a te atyádfiát, Áront…És csinálj szent ruhákat Áronnak a te atyádfiának, dicsőségére és ékességére… hogy papom legyen.” – (2 Mózes 28,1-3)
Nem a ruha teszi az embert – jól ismert közmondás mindannyiunk előtt. Nyilván ez arra vonatkozik, hogy valakinek az emberi nagysága, kiválósága nem feltétlenül attól függ, hogy milyen ruhába öltözik. Konkrétan arról van szó, hogy valaki a legújabb divat szerint öltözködik, ami ráadásul méreg drága is, attól még lehet egy semmirekellő gazember. És ez fordítva is igaz: a szegényes öltözet akár gerinces, értékes embert is takarhat.
Mindezek ellenére mégis úgy gondolom, hogy azért a fent idézett mondás bizonyos értelemben fordítva is igaz. Van úgy, hogy a ruha is teszi az embert. Ez alatt azt értem, ha valaki ad egy kicsit magára, az tudja, hogy akármilyen öltözettel nem mehet emberek közé, amennyiben nem akar nevetség vagy gúny tárgyává válni, illetve megbotránkoztatni másokat. Nem kell feltétlenül mindig vadonatúj ruhában járni vagy a legújabb divatot követni, de amit magunkra öltünk az legyen mindenképpen tiszta, vasalt, ha szükséges, illetve a jó ízlés és erkölcsiség határán belül való öltözet.
Lám, az Úr Isten is megparancsolja Mózesnek, hogy a papjául választott Áronnak, milyen főpapi ruhát készíttessen. A népet Isten előtt, Istent pedig a nép előtt képviselő személy nem lehet akárhogy felöltözve, annak dicsőségesnek és ékesnek kell lennie (3. vers). A főpapnak nemcsak az élete, de az öltözete is Istenre kell mutatnia. Újszövetségi hívőkként, az egyetemes papság elve alapján állva, mi is Isten papjai vagyunk a világban és ezt egész életvitelünkkel tükröznünk kell, az öltözetünkkel is. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos