,,Szólt pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Égyiptom földén, és azt mondta: Ez a hónap legyen nektek a hónapok elseje; első legyen ez nektek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyűlekezetének, és mondjátok: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl vagy a kecskék közűl vegyétek.” – (2 Mózes 12,1-20)
A mai Igénk ünnepi rendelkezésekről szól. Izráel népének a legnagyobb ünnepe a páska és a rákövetkező kovásztalan kenyerek ünnepe volt. Kellő gonddal történő kiválasztás után az első hónap 14-én, a holdtölte éjszakáján kellett levágni családonként egy bárányt, és annak a vérével meghintették az ajtófélfákat. Ez volt a jele annak, hogy ott héberek laknak. Egy kicsit furcsának tűnik, hogy Istennek jelre van szüksége, holott Ő nagyon is jól tudja, hogy gyermekei hol laknak. A héberek teljesítették a parancsot, az ajtófélfán ott volt a jel. Az így megjelölt házakat aztán az Úr kikerülte, vagyis a páska szó fordításával élve, „átugrotta,” amikor az angyal elsőszülöttek megölésére indult. A megsütött bárány húsát családi közösségben fogyasztották el. A mi legnagyobb ünnepünk az újszövetségi páskabárány, Jézus áldozata, aki érettünk adta életét a mi megváltásunkért.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek