„Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét. Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének ő vele a zsidóságból valók, Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük. Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, mondván: Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy sarkánál fogva leeresztve az égből; és egészen hozzám szálla: Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat. Hallék pedig szót [is], mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél! Mondék azonban: Semmiképen sem, Uram; mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba. Felele pedig nékem a szózat másodszor az égből: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak…Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” – (ApCsel 11,1-9.18)
Olvasandó: ApCsel 11,1-18;
Amikor Péter apostol nevét halljuk, az első dolog, amivel kapcsolatba hozzuk, hogy háromszor is megtagadta Mesterét. Különösen a nagycsütörtöki és nagypénteki istentiszteletek keretében. Mindemellett a vallásórás gyermekek jól tudják, hogy Péter – foglalkozását tekintve – halász volt, Andrásnak a testvére, és a tanítványok szószólója.
Természetesen ezek is fontos információk vele kapcsolatban, mégis a fenti versekből egy lényegesebb tulajdonsága is kiderül: az engedelmessége. Péter komolyan vette Isten üzenetét, nem tétovázott, hanem mindent úgy cselekedett, ahogy Isten kérte. Olyan állatokat kellett megegyen, amelyek tisztátalanok és korábban tilosak is voltak számára, azután pedig zsidó létére pogányokat kellett vendégül látnia.
Talán mi, mai keresztyén emberek nem találunk ebben semmi kivetnivalót, de higgyük el, az akkori zsidó ember számára ez hatalmas teljesítmény lehetett. Vajon velünk mi a helyzet? Mi mennyire vesszük komolyan Isten szavát, az Ő Igéjét? Sokszor hallunk vagy olvasunk valamit ezzel kapcsolatban, részben értjük is, mégsem történik semmi, mintha nem is hallottuk vagy olvastuk volna Isten hozzánk szóló Igéjét. Az Úr naponta a szívünkre helyez egy-egy bátorító üzenetet, csak nyitott és engedelmes szívvel kell olvasni, meghallgatni, azután pedig gyakorlatba kell ültetni az Ő üzenetét. Ámen.
Mátyási Gerda-Georgina,
Józsefháza