,,…mikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik,és így szólt: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket. Péter azonban ezt mondta neki: Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! Nem részesülhetsz és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem tiszta az Isten előtt. Térj meg tehát e gonoszságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél…” – (ApCsel 8,18-23 )
Fülöp Samáriában kezdte el hirdetni Isten igéjét, és amint hallottuk az emberek egy szívvel lélekkel figyeltek rá. Mert várták már, hogy halljanak a Messiásról, és most jött valaki aki olyan valóságosan beszélt róla, hogy megérintette őket.Minden istentisztelet, minden igehirdetés azért hangzik el, hogy a hallgatóit döntésre hívja, és a döntéseikben meg tudja erősíteni. És mit hallunk? Azt, hogy ebben a samáriai városban öröm volt.
Minek örültek az emberek? Annak hogy Fülöp prédikált, és aztán hogy Jézus nevére a betegek meggyógyultak, és a megszállottak egészségesek lesznek. Egy csodát látták, és bizonyára ez erősítette őket. Tegyük fel magunkban a kérdést, támad-e ma a napjainkban egy igehirdetés után ilyen öröm? Mert kellene! Hagyni kellene, hogy megérintsen, hogy szíven találjon.
Volt itt egy Simon nevű mágus is, aki arra a döntésre adta fejét miután ő is sok mindent hallott és látott, hogy megkeresztelkedik, hiszen ő is Krisztushoz akart tartozni. Viszont egy dologban tévedt, és úgy gondolkodott mint ma oly sokat. Látta, hogy az apostolok kézrátétellel adták a Szentlélek ajándékát. Éppen ezért pénzen akarta Simon ezt megvásárolni. Mit is szeretne Simon? „Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket!” Lehet, hogy pénzen sok mindent meg lehet szerezni, de a Szentlelket nem. Fontosak a Péter szavai „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát!”
Vigyázzunk, hogy elvakultságunkból még időben tudjuk mi is feleszmélni, ahogy tette Simon, hiszen végül eljut az imádkozásig, a tisztán látásig. Ne legyen késő, tedd meg te is, kérd a Szentlélek ajándékát tiszta szívvel. Ámen.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob