„István pedig teljes lévén hittel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekedett a nép között… nem állhattak ellene a bölcsességnek és a Léleknek, mely által szólt… És szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan, olyannak látták az ő arcát, mint egy angyalnak arcát.” – (ApCsel 6,8. 10 és 15)
Íme egy rövid jellemzés egy olyan személyről, aki az első keresztyén vértanú volt a történelemben. Játszunk el a gondolattal egy pillanat erejéig: vajon, ha Isten most rólad is kiállítana egy bizonyítvány, hogyan nézne ki? Mit mondana el rólad az Úr, milyennek látna téged ebben a pillanatban? Mennyire hasonlít az életed az Istvánéhoz?
Pedig Ő nem is tartozott a tizenkét apostol közé, ő „csak” diakónus volt, nem vágyott magas pozícióra, meg volt elégedve azzal a szolgálattal, amivel az Úr Isten a gyülekezeten keresztül megbízta őt. Hittel teljes, Szentlélekkel teljes és ezáltal bölcsességgel rendelkező egyén, és nyilván ebből fakadóan csodákra és jelekre is képes volt. A nép körében nagy népszerűségre tett szert ezáltal, de ő egyáltalán nem vágyott erre, hanem minden porcikájával, lelkének teljességével Jézus Krisztusról tett bizonyságot. Száz százalékban fogva tartotta, megragadta őt Krisztus szeretete, ennek köszönhető, hogy minden dolga szeretetben ment végbe (1Kor 16,14).
Lehet egy ilyen embert nem szeretni? Bizony lehet. A vallási vezetők felbujtókat és hamis tanúkat állítanak ellene. A nagytanács tagjai nem bírják elviselni ezt a tisztaságot, pedig még ők is olyannak látják István arcát, mint egy angyalét. Hogy lehetséges az, hogy ennek ellenére annyira gyűlölik, hogy végül meg is ölik? Hát úgy, hogy belőlük hiányzik az Isten Lelke, nem rendelkeznek igazi bölcsességgel, pedig ők azt hiszik magukról, hogy meg van náluk. A sötétség nem akarja befogadni a világosságot, és ez mindig így van. Aki tiszta életet él, akinek az életében ott van az igazi istenfélelem, aki igyekszik szent életet élni, az mindig ellenszenvet vált ki azokból, aki az ellenkező úton járnak. Mindenféle lejárató, dehonesztáló jelzőkkel illetik, igyekeznek koholt vádakkal besározni, ahogy itt Istvánnal is tették ellenfeleik.
Tanuljuk meg István esetéből, aki Krisztusi úton jár azt a Sátán nem hagyja békén, sok borsot tör az orra alá, de aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül (Máté 24,13). Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos