„Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak.” – (ApCsel 14,14)
Pál és Barnabás szívének mély alázata és Isten iránti buzgósága tárul elénk. Lisztrában az emberek el akarták ismerni őket istenekként, miután látták, hogy Pál meggyógyított egy sánta embert. Az apostolok azonban azonnal elutasították a dicsőséget, mert tudták: minden hatalom és erő kizárólag Istentől származik. A ruháik megszaggatása a zsidó hagyományban a legmélyebb felháborodás és szomorúság jele volt, annak kifejezése, hogy az emberi szív elborzad a bálványimádástól.
Ez a történet ma is figyelmeztet minket: mennyire könnyen hajlamos az ember a teremtményt tisztelni a Teremtő helyett, legyen az egy személy, egy eszme, vagy akár önmaga. Pál és Barnabás példája arra hív, hogy soha ne engedjük, hogy Isten dicsősége emberi kezekben torzuljon el. Az igazi szolgálat lényege az, hogy minden tekintetet Krisztusra irányítson, nem pedig önmagára.
Az apostolok nem hatalmat, hanem hitet akartak átadni. Tudták, hogy a csoda csak eszköz, amely az élő Istenre mutat. Ők nem hősök, hanem tanúk voltak. És ez a mi hivatásunk is: hogy életünkkel, szavainkkal és tetteinkkel ne magunkat, hanem Jézust tegyük láthatóvá. Mert az övé a dicsőség mindörökké. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony