„Eközben új király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Így szólt a népéhez: Íme, az Izráel fiainak népe nagyobb és hatalmasabb nálunk. Rajta, bánjunk okosan vele, hogy meg ne sokasodjék, és nehogy az legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz csatlakozzon, és ellenünk harcoljon, és az országból kivonuljon” – (2 Mózes 1,8-10)
Ha ellenségesen kezelünk valakit, akkor előbb-utóbb azzá is válik. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen érzésekkel tápláljuk a kapcsolatainkat. Izráel népe megsokasodott Egyiptomban, de ez nem jelentett semmi veszélyt. Nem voltak hódítói törekvéseik, nem akarták kisajátítani maguknak az országot, nem állt szándékukban szembefordulni az őshonosokkal. A számbeli fölényük viszont potenciális fenyegetést jelentett az egyiptomiakra nézve.
Figyelemreméltó, hogy amitől a király félt, pontosan az következett be. Az évek teltével a zsidók még jobban megsokasodtak, s bár ellenséggé nem váltak, de a kivonulásuk nagy pusztítást okozott. Gyakran szembesülünk azzal, hogy azokba a nehéz helyzetekbe keveredünk, amelyektől a legjobban tartunk. Az ezotéria a vonzás törvényével magyarázza ezt a jelenséget, miszerint minden gondolat rezgéseket bocsát ki, és ugyanolyan rezgéseket vonz be. Én ebben nem hiszek, de az biztos, hogy minden gonosz gondolat, pusztítást vált ki. A negatív gondolatok mélységekbe vezetnek.
Az egyiptomi király okosan akart eljárni az ügyben, de valójában minden próbálkozása csak olaj volt a tűzre. Isten akaratával nem lehet szembeszállni, vagyis lehet, de nem érdemes. A fáraó végül belátta ezt, de akkor már túl nagy veszteségeket szenvedett el. Ne csak azt kérjük, hogy legyen meg az Úr akarata, hanem azt is, hogy felismerjük a szándékait. Nehogy túlzott elbizakodottságunkban szembeforduljunk vele. Ámen!
Erdei-Árva István-Béla,
Szamoskóród