A sárközújlaki református templom rövid története
Ez a templom, mely mint 344 szám alatti műemlék szerepel a Román Akadémia által összeállított műemlék kimutatásban 1457-ben épült, a Báthory család segítségével. Katolikus templomnak épült és csak később vált református templommá, miután a helybeli lakosság a református vallást felvette. Az 1621 és az 1647. év mint általános javítások évei vannak megemlítve a templom történetében. Később az 1717-es tatárdúlás idején a templom csaknem elpusztult. 1749-ben építik újjá. 1757-es évben egy szélvihar a templom magas tetőzetét lesodorta. A hívek szegénysége miatt a falak több évtizeden át tető nélkül állottak és csak 1797-ben sikerült a károkat kijavítani. Ebben az időben Szőke Zsigmond egy kőből faragott „prédikáló széket” adományozott az egyháznak. 1859-ben és 1899-ben nagyobb, később több kisebb javítást végeztek a templomon.
Szinte hihetetlen, hogy a templom a rongálódások és a sorozatos javítások ellenére is megőrizte eredeti stílusát. Mivel nem építettek hozzá s nem bontottak le belőle, megmaradtak az eredeti kőfalak. Egyedül a sekrestye pusztult el, melynek nyomai látszanak a templom északi falán. Megmaradt a kőből faragott ajtókeret az 1457-es évszám bevésését viselve. A toronynélküli templom hajója 8,21 m széles, 12,57 m hosszú és 7,75 m magas. A hajóhoz egy gót stílusú kőboltozat (diadalív) által szentély csatlakozik (8,42 m hosszú és 6,46 m széles). A szentélyt eredeti hálóboltozat fedi, amely a kőbordák közé épült téglákból készült. Itt egy címer található, amely egy rózsaágon ülő átdöfött galambot ábrázol. Említést érdemelnek még a kőből faragott ablak és ajtókeretek, valamint a szentélyben lévő szenteltvíztartó. A hajó két ablaka közül az egyik nagyobb, a másik kisebb. Ez jellemző vonása a vidék korabeli gótikus templomainak. A támfalak is megőrizték nagy részben eredetiségüket.
A templomnak nem volt tornya soha sem. A templom előtti téren található egy 1811-ben fából épített harangláb.
Az egyház számos szép úrasztali terítő birtokosa. Ezek közül említést érdemel az a lenvászonból készült terítő, amelyet 1699-ben Nagyidai Anna és az a meggypiros bársonyterítő, amelyet 1883-ban Kerekes Lászlóné született Márton Polixenia adományozott.
Another useful Vista gadget! Atom/RSS News Reader is a tiny feed reader that fits in the Windows sidebar, Men Pierre Turgeon Jersey helping Elite Blue Evander Kane Jersey you Youth Ryan Oreilly Jersey to always stay in touch Men Ryan Oreilly Jersey and updated with the latest content you care about. It supports both Elite Tyler Ennis Jersey RSS and Atom feeds and also features stylish themes (skins). You can even import subscribed feeds from Internet Explorer 7. It’s basically a RSS feed reader but it actually reads the feeds aloud after downloading them. You can add feeds of your choice and also have Women Evander Kane Jersey the ability to control various settings like speech volume and speed, delay between feeds etc. This Vista sidebar gadget displays live sports scores for MLB, NBA, NFL, NHL, NCAA Basketball, and NCAA Football. A must have for those sports fan who follow these games! Drive Meter visualizes your computers physical disk activity. It utilizes the performance monitor data and displays %active time and bytes read and written per second to the disk. It can automatically reconfigure if disk are added or removed, groups logical
49ers boss keeps Hayne’s NFL hopes aliveSAN Francisco 49ers coach Jim Tomsula Youth Reilly Smith Jersey has left open the possibility of promoting Jarryd Hayne to play in this weekend’s clash with the Detroit Men Tuukka Rask Jersey Lions.Shaun Marsh dropped for Boxing Day TestSHAUN Marsh has been dropped for tomorrow’s Boxing Day Test against the West Indies despite scoring a century in the previous Test in Hobart.Windies ‘one good day’ from turning it aroundHIS side may have been handed an absolute flogging in Hobart, but Jason Holder remains confident the West Indies can turn things around against Australia.Pakistan duo refuse to train with AmirPAKISTAN ODI captain Azhar Ali and veteran opener Mohammad Hafeez have boycotted a training camp after Mohammad Amir was included.Wanderers extend unbeaten run Kid Tuukka Rask Jersey to nine games21:23 PMCarly Adno THE Wanderers will enjoy Christmas five points clear Men Bobby Orr Jersey of the chasing pack after a 2 0 win over Newcastle Jets following goals from Alberto and Mark Bridge.Re live: Wanderers power past JetsTHE Western Sydney