„ Ezért beszélj velük és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: ha valaki Izráel házából úgy megy a prófétához, hogy a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, annak én, az Úr fogok válaszolni a sok bálvány miatt. … Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Ezékiel 14, 4 és 8 – Olvasandó: Ez. 14, 1-11
Ezékiel próféta könyvéből világossá válik minden ember számára, hogy Isten nemcsak kegyelmes Úr, de haragvó és büntető Isten is. Mikor törvényt adott nekünk, valójában nem igát akart ránk helyezni, úgy, ahogy ezt sokan érzik, hanem önmagunktól akart megvédeni. Már az első parancsolatban kérte, hogy ne legyenek idegen isteneink, de valahogy már az elsőnél elbukunk, úgy, ahogy Izráel népe is elbukott, nem számolva a büntetéssel.
Fellázadhatunk e kijelentés ellen, azt mondva, hogy ma már eltűntek az idegen istenek, ebben a nagykorúvá lett világban senki nem kacagtatja magát a néma, süket és vak bálványokkal. De van valaki, az Isten, aki igenis tudna mutatni a te életedben is bálványt, mely szíved lakója, mely lefoglalja gondolataid. Mielőtt kiöntené haragját, a mai Igével ránk kiált: dobd el a bálványokat a szívedből! A mi érdekünkbe teszi ezt, úgy tiltja tőlünk az idegen isteneket, mint édesanya a gyermekét, a rossz társaságtól. Isten jól ismeri a bálványok természetét, sokkal jobban, mint mi. Ha egyszer megkóstoljuk a bálványok ízét, rabjai leszünk, szenvedélyünkké válik, ez tölti be szívünket és gondolatainkat, ezért akar megmenteni tőlük. Olyanok, mint a farkas a kismalaccal szemben: kéri a kisujjadat és elveszi az egész karodat.
Az egyházatyák három fő csoportba sorolták a bálványokat:
- Ne imádd a világot a maga örömeivel, gazdagságával, hatalmával és dicsőségével.
- Ne imádd az embert, házastársadat, gyermekedet, unokádat, családodat.
- Ne imádd önmagadat, szokásaidat, szeszélyeidet, szenvedélyedet, szükségleteidet.
Ha imádod ezeket a bálványokat, akkor ezek olyan zsarnokok lesznek az életedben, akik elrabolják szabadságodat, és azon veszed észre magad, hogy teljesen kiszolgáltatottá lettél számukra.
A mai Ige felvet még egy kérdést: az emberek úgy mentek a prófétához, mintha minden rendben lett volna, elrejtették bálványaikat. Nincs olyan ember, aki megtalálná a jól elrejtett bálványokat, de Isten látja azokat, mert Ő a szívek és a vesék vizsgálója. Vajon megremeg-e a szíved, a bálványainkat ma is megtaláló Isten előtt? Mert igaz az a bűnbánati énekünk, mely így fogalmaz: „Teelőled elrejtenem semmit nem lehet” (302). Ne rejtegesd hát tovább, hanem add oda bálványaidat az egy, igaz Istennek, hisz Krisztus azért halt meg a keresztfán, hogy kiszabadítson minket a bűn fogságából és elvegye rólunk Isten ítéletét és haragját. Ámen.
Nagy Róbert, Apa