Róma 15:14-33
14. Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni. 15. Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, 16. Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Lélek által megszentelt. 17. Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban. 18. Mert nem merek szólni semmiről, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel. 19. Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát. 20. Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek: 21. Hanem a mint meg van írva: A kiknek nem hirdettetett ő felőle, azok meglátják; és a kik nem hallották, megértik. 22. Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben. 23. Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek hozzátok: 24. Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek.
25. Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek. 26. Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak. 27. Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a testiekben. 28. Ezt azért ha majd elvégezem, és nékik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába. 29. Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangyélioma áldásának teljességével megyek. 30. Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten előtt, 31. Hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt; 32. Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak. 33. A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.
Kedves testvéreim!
1. Vágyódás
Pál apostol egy olyan gyülekezet után vágyódik (1:11), mellyel azelőtt sohasem találkozott, a benne lévő tagokat nem ismeri. Mi ennek a vágyakozásnak az oka? Az, hogy hitüknek az egész világon híre van (1:8), másképp fogalmazva: hitük „kizendült” a világba. Egy olyan közösségről van itt szó, melynek nincs „alapító” apostola és pásztora.
Tanulhatunk ettől a gyülekezettől oly időkben, amikor a gyülekezeteink lelkész centrikussá váltak, amikor azt hallani, hogy ha nincs lelkész egy közösségben, megáll a növekedés, nincs lelki élet, nincs „gyarapodás”. A kérdés azonban az, hogy Isten Lelke nem munkálkodhat? A lelkipásztorok „vándorolnak”, előbb-utóbb más gyülekezetbe mennek, a gyülekezet viszont marad. Isten a „maradókra”, a „maradékra” akarja építeni az ő anyaszentegyházát. Akkor, amikor Péternek azt mondja Jézus, hogy rád fogom építeni az én anyaszentegyházamat, akkor ezzel azt fejezi ki, hogy arra a hitre, amely Krisztusnak kötelezte el magát. Pál nem mondja azt, hogy csak akkor lesz belőletek valami, ha odamegyek, ha veletek leszek, hanem azt, hogy veletek együtt akarok épülni és megújulni. Azaz egynek tekinti magát a hívők közösségében.
A római gyülekezet nem csak az imaházban élte meg hitét, – sok esetben nem is voltak ilyenek -, hanem a hétköznapokban. Tették ezt úgy, hogy kívánatossá vált mások számára, vágyódtak Isten után. Az „úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” – evangéliumi kérés itt (is) beteljesedett, s a gyülekezet lelkiekben növekedett.
A mi életünknek milyen a híre? Milyen a (jó)híre az egyházközségünknek, református gyülekezeteinknek? Ha téged vagy engem lát a világ, mit gondolnak? Mit teszel annak érdekében, hogy gyülekezetedbe, templomodba, IKE-re, nőszövetségre vágyjanak a tagok? Ez nem csak a lelkipásztor, vallástanár vagy bármilyen egyházi vezető, hanem a TE feladatod is. Főleg most, adventi időben, amikor hűséges, sáfárkedvű szolgaként, cselekvőleg kell várni Krisztust. Naponként oda kell járulnunk Isten elé és kérni segítségét, hogy általunk az emberek közelebb kerüljenek és vágyjanak Istenhez.
2. Tervek
Pál azt tervezi, hogy meglátogatja a római gyülekezetet, majd Hispániába (Spanyolország) megy. Mi is tervezünk, de Isten dönti el, hogy mi valósul meg belőle. Pál a későbbiekben meg is érkezik Rómába, de nem úgy, ahogyan ő gondolta, hanem bilincsben, fogolyként. Mégsem lázad, nem keseredik el, elfogadja Isten tervét. Jó lenne, ha terveinket, vágyainkat Isten akaratával egyeztetnénk, s nem búslakodnánk, s törnénk össze lelkileg, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy mi terveztük. Isten mindig tudja, mit miért tesz. Sőt, tudjuk jól, hogy Pál fogolyként is áldásos munkát végzett.
Hiszed, hogy „az Úrnak terve van veled”, még akkor is, ha más már lemondott rólad, nem lát benned jövőt, alternatívát? Mi a terved holnapra, jövő hétre, az életedben? Egyeztettél már erről Istennel?
3. Krisztus dicsősége, hívők kötelezettsége
Az apostol elmondja, hogy általa Krisztus jeleket és csodákat tett, de mindezért nem önmagát magasztalja és dicsőíti, hanem Jézust. Továbbá azt is elmondja, hogy a hívők lelki javakban részesültek, ezért illik „ellendíjat”, viszonzást adni a szeretet és adakozás fizetőeszközével (27). Ha Jeruzsálem szükséget látott, a Macedóniában és Akhájában élők segítettek. Sok áldást, lelki és testi javakat kapunk Istentől, abban a korban, melyben „A hálátlanság ma törvénnyé lett, és a rablás erénnyé” (Wass Albert)
Tovább tudjuk ezeket az ajándékokat adni vagy raktározzuk és konzerváljuk? A batizi gyülekezetben az adventi vasárnapokon az IKE-sek az időseknek és betegeknek karácsonyi gyümölcskenyeret sütnek, s juttatják el egy üdvözlő pásztorlevél kíséretében. Nem a vasárnap délutáni pihenést, tévézést vagy netezést választják, hanem a szolgálatot. Mondhatod: kevés. De a kérdés mindig feléd hangzik: és te? Te mit adsz? Vagy inkább vársz és elvársz? Adventben arról szólnak a hírek, hogy Isten az Ő legnagyobb kincsét adja ÉRTED. Érted?
4. Imádkozás
Az apostol azt kéri a gyülekezeti tagoktól, hogy imádkozzanak érte (30). Tudja, hogy egymásra vannak utalva. A hívő ember nem lehet öntelt, hanem tudja azt, hogy kegyelemre szorult ember, akinek arra is szüksége van, hogy imádkozzanak érte. Egy költő azt írta: „Csak az igazán nagy emberek tudnak alázatosak lenni”. Ez az alázat nem természetéből fakad, hanem a benne lakozó Krisztus által. Tehát nem az ő erőlködésének vagy érdemének eredménye. Jézus alázatos volt, sőt azt olvassuk, hogy szolgai formát vett föl, megalázta magát, azért, hogy Isten felemelje, hogy minden térd meghajoljon előtte. Isten csak azt emeli föl, aki korábban előtte megalázta magát, aki kérte, hogy Isten törjön össze benne minden önzőséget, bűnt és képmutatást. Ez fölemelkedésednek kezdeti záloga.
Ha Krisztusra tekintünk, nem hagyhatjuk ki imádságainkból testvéreinket. Naponta könyörögjünk másokért is, sőt nem szégyen arra kérni testvéreket, hogy imádkozzanak érettünk. (Jakab 5:16)
Én ma imádkoztam érted. És te?
Ámen
2010. november 30.
Király Lajos
batizi lelkipásztor-főjegyző