Megújult a szamoskóródi református templom

„Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr” (Zsoltárok 135, 3) Istent dicséri a szamoskóródi református templom megújulása, mert ebből is láthatjuk az Ő kegyelmét az életünkben. Mi is valójában a templom? Erre a kérdésre sokféle válasz létezik. A templom Isten háza, helyszíne az istentiszteletnek, a lelki épülésnek, a bűnbocsánatban nyert békességnek, a Krisztusban kapott új erőnek, az Úr akaratába való belenyugvásnak stb. Azt hiszem, hogy mindenkinek megvan a személyes válasza a kérdésre, és jól van ez így. A lényeg, hogy a templom hálára indít és emlékeztet a mi Atyánk irántunk való jóindulatára. – osztotta meg velünk hálatelt gondolatai lapunkkal Erdei Árva István szamoskóródi lelkipásztor, majd ezt folytatva elmondta:

Hálával szemléljük a szamoskóródi templomot, amelynek felújítási munkálatai a végéhez értek. A renoválás még ősszel kezdődött el, amikor a templom külső falán, közel kétméteres magasságig eltávolították a salétromtól átitatódott vakolatot, majd egy speciális anyag injektálásával elzárták a felfele szivárgó víz útját a falban. Ezt követően a szakemberek négy réteg specifikus vakolóanyagot vittek fel a megtisztított falra, amelyek segítik a téglákban lévő víz elpárolgását és megkötik az ásványi anyagokat. A különleges munkálatok után elkezdődött a tatarozás látványosabb része: a toronytető átfestése; a toronytető négy sarkán lévő csillag cseréje; az ereszdeszka javítása és újrafestése; a torony ablakainak újrafestése; a falak javítása; a templom teljes átfestése egy kivételes légáteresztő festékkel; a párkányok lemezzel való borítása; a kerítés javítása és újrafestése. Látva az elvégzett munka eredményét és a felújítási munkálatokat végzők szakértelmét, bízunk benne, hogy templomunk ékessége sokáig hirdeti Isten dicsőségét.

Köszönjük a mi megtartó Urunknak, hogy megadta nekünk ezt az örömöt. Istené a dicsőség.

Vélemény, hozzászólás?