Kirándult a Szatmári Református Egyházmegye Nőszövetsége

Immár hagyománnyá vált az évi egyházmegyei nőszövetségi kirándulás, amelyre idén október 22-én került sor. Az egyházmegye 11 gyülekezetének nőszövetségi tagjai, némelyek férjeikkel együtt vettek részt ezen a tanulmányi kiránduláson, melyre az utobbi években ősz elején került sor. A kirándulás utvonala-Szamosujlak, Gyügye, ahol középkori református müemléktemplomokat látogattunk meg, Turistvándi,ahol egy vizimalomban gyönyörködhettünk,amely ma már muzeumi jelleggel […]

Bővebben

Beteglátogatás a városi korházban Új-kenyér előtt

2011. augusztus 22-én, délután 14 órától néhány lelkipásztor és nőszövetségi tag ismét a “régi” kórházban tevékenykedett. Most Új-kenyér ünnepe előtt hirdették a lelkipásztorok az “élet kenyerét”, ezzel bátorítást és  reményt adva a csüggedőknek. Voltak betegek, akik sírva fakadtak örömükben a beteglátogatókat látván. Voltak olyanok, akik mosolyogtak. Voltak olyanok, akik továbbmondták az elkezdett Igét. A látogatók […]

Bővebben

Áldásosztók és áldáshordozók – Nőszövetségi konferencia Székelyhídon

Forrás: Harangszó         A Székelyhídra érkezőket nyíllal jelölt táblák irányították a Királyhágómelléki Egyházkerület Nőszövetségének 12. konferenciája helyszínére, a városi sportcsarnokba. Az útkereszteződéseknél karszalagos presbiterek mutatták az utat, így mindenki könnyedén megtalálhatta a konferencia új helyét, melyet az utolsó pillanatban változtattak meg a gondos szervezők az időjárás viszontagságaira és a nagyszámú bejelentkezőkre való […]

Bővebben

Értesítés a Királyhágómelléki Nőszövetség XII. Konferenciájának Székelyhídi helyszínéről

Értesítés a Királyhágómelléki Nőszövetség XII. Konferenciájának Székelyhídi helyszínéről   A viharos, esős előrejelzés, a jelentkezők nagy létszáma a felelősségük tudatában lévő szervezőket arra késztette, hogy a székelyhídi műemlék-templomtól 15 perces sétára lévő sportcsarnokot, mellette a nagy parkolóhelyet és az ott levő Petőfi Sándor középiskola épületének illemhelyeit jelöljék meg a konferencia helyszínéül, a zsúfoltság, a váratlan és kellemetlen […]

Bővebben

Folytatódik a misszió!

Szeretettel várunk minden nőszövetségi tagot és lelkipásztort 2011. június 6-án, hétfőn, délután 14 órától, hogy ismét meglátogassuk a Városi (Régi) Korházban betegeinket, ezzel folytatva az elkezdett missziói munkát. Jelentkezni lehet péntekig Nagy Erika missziói előadónál a következő telefonszámon: 0748-050-536 és emailen: sarkoz.erika@freemail.hu Előzmények: A szeretet TETT: Misszió a régi kórházban Megérkezett a Húsvét evangéliuma a […]

Bővebben

Átadták a ballagó-tarisznyákat

Ballagási hangulat, ballagó-tarisznyák ünnepélyes átadása és megyei nőszövetségi vezetőségi találkozó volt tegnap az esperesi hivatal tanácstermében. Az Refi folyosóin egész nap a ballagó diákok szerenádjai szűrődtek ki. A tanárok és a diákok is meghatódva az elmúlt négy évre emlékeztek, és persze, hogy most mindenki a kellemes emlékeket siratja. No, de hát az élet ilyen. Ami […]

Bővebben