Ezúton szeretném megköszönni azt a támogatást amellyel hozzájárultak, a “Szeretet és az ősszefogás lánca” elkészítéséhez , emelve igy a Partiumi Magyar Napok kultúrális rendezvény szinvonalát, sikerességét. A Kossuth Kertben, a kezdeménzeyés céljából felállitott, és erre az alkalomra ácsolt és megteritett asztalokon, a szorgos háziaszonyok által készitett ,,bio,, kalácsokat , az érkezés sorrendjében ugy rendeztük hogy, […]
Kategória: Nőszövetség
Átadták az útravaló tarisznyákat a nőszövetségi tagok
Forrás: Szatmar.ro A nőszövetségi tagok ebben az évben is elkészítették azokat a hímzéses tarisznyákat, amelyekkel jelképesen indulnak majd útra a Református Gimnázium végzősei. A száz darab tarisznya átadására május 30-án került sor az Esperesi Hivatalban. A Szatmári Református Egyházmegye nőszövetségi tagjai kedd délelőtt 11 óra körül adták át a jelképes batyukat a Református Gimnáziumnak. A […]
Meghivó – Nőszövetségi Vezetőségi Találkozó
Szeretettel hivjuk gyülekezeteink nőszövetségi küldötteit május 30-án, szerdán 10 órakor az Esperesi Hivatal Tanácstermében megszervezendő Egyházmegyei Nőszövetségi Vezetőségi Találkozóra, amely alkalommal átadjuk a ballagó tarisznyákat is a Református Gimnázium végzősei részére. A találkozó áhitattal kezdődik, majd előadást tart Bogya Kiss Mária lelkipásztor, KREK nőszövetségi elnök . Az ezt követő munkamegbeszélésen nagy hangsúlyt fektetünk a Debreceni […]
Pünkösdi korházmisszió
Hétfőn délután 14 órától korházmisszió az új korházban Pünkösd alkalmából. Szeretetteljes emlékeztetőül. Nagy Erika 0748-050-536
Nőszövetségi körlevél
„ Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.” (Ésaiás 49,15) A feltámadott Úr Jézus Krisztus asszonyokat küld követségébe, hogy az élet örömhírével ébresszék a világot a halál fájdalmából. Ma is sokak számára megfejthetetlen, érthetetlen ez a kérdés: miért éppen az asszonyok Húsvét […]
Nőszövetségi évforduló Ombodon
Az Ombodi Református Egyházközségben a Nőszövetség megalakulásának 20. évfordulóján április 22.-én ünnepséget tartottak. A nőszövetség tagjai istentisztelet után, megvendégelték a presbitériumot. A jó kedélyű együttlét során kihangsúlyozódott milyen nagy haszna van, ha az atyafiak egyet akarnak. A nőszövetség jelmondata a zászlóra felhímzett ézsaiási íge: “akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” (Ézsa. 40,31) további eredmények megvalósulását sejteti. Adjon […]
Közös imádság a Nõi Világimanapon
Forrás: Hírlap A világon már 1887 óta tartják az asszonyok által kezdeményezett Világimanapot minden március elsõ péntekén csaknem 200 országban, hazánkban és a Kárpát-medence magyar ajkú keresztyénjei körében pedig 26 éve. A programot minden évben más ország asszonyai állítják össze, idén Malajzia asszonyai készítették el, témája pedig „Gyõzedelmeskedjen az igazság“. A Szatmárnémetiben tartott világimanapon Nt. […]
Nagyböjti korházmisszió
Hála Istennek már szokássá vált a Szatmáron az, hogy néhány lelkes nőszövetségi tag és lelkipásztor meglátogatja urvacsorás ünnep környékén a korházban lévő betegeket. Hétfőn 14 órától az Új (Megyei) Korházban hirdettetett az evangélium. Egyedül Istené a dicsőség! (A képeken nincs mindenki jelen azok közül, akik szolgáltak, mert ők még ebben az időben betegeket látogattak.)