” n vagyok a j p sztor; s ismerem az eny imet, s engem is ismernek az eny im.” (Jn 10, 14)
A j deai p sztorok lete nagyon neh z volt. lland an ton voltak. Rengeteget kellett v ndorolniuk, hogy lelmet tal ljon a ny j. Munk juk teljes figyelmet ig nyelt, hogy nehogy egy-egy juh elt vedjen. P sztornak sz ntelen l bernek kellett lennie, mert nem voltak ritk k a vad llatok t mad sai sem. Emellett mindig akadtak tolvajok is, akik gyakran a p sztorok let re t rtek. Az akkori p sztorok viszonya eg szen m s volt a juhaihoz, mint manaps g. Ez az rt volt lehets ges, mert olykor vekig ugyanazt a ny jat rizt k, s gy kialakulhatott a p sztor s a ny j k z tt egy saj tos viszony. A p sztor sokszor a juhoknak nevet is adott – teh t n v szerint ismerte a ny jat. A ny j p sztora hangj t is ismerte s k vette.
P sztorral ellent tben a b resnek nem volt sz v gye a ny j s a p sztorol s. Volt, hogy gy ker ltek a p sztor mell , hogy elk vettek valamit a v rosban, s a hegyekben bujk lva n mi napsz m rt seg tettek a p sztoroknak. De a b resek, ha farkast l ttak elszaladtak. Nem volt sz v gy k a ny j.
Ha v lasztanunk kell, kire b zn nk az let nket? Olyanra, aki a megpr b ltat sok idej n elszalad, megfutamodik, vagy olyanra, aki let t adn rt nk? Te kit k vetsz: a b rest vagy a j p sztort? Ha megismered a j p sztor hangj t, akkor m r nem lesz k rd ses kit kell k vetned. Azt kell k vetned, aki let t adta rted. Ez rt halld meg J zus h vogat szav t: “J jjetek n hozz m mindny jan, akik megf radtatok s megterheltettetek, s n megnyugosztlak titeket.” men.
Kala No mi-Katalin,
Szatm r-L ncos