Olvasandó: 1 János 5:14-21
„Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel. De tudjuk, azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.” 1 János 5,18-20
A mai igénk egy fekete-fehér világképet tár elénk. Az egyik oldalon Isten gyermekei sorakoznak fel, akiket az isteni hatalom véd, mely az Atyában és a Fiúban is megvan, valamint az élet isteni kegyelme; a másik oldalon ott találjuk a Sátánt és az ő istentelen világát. A huszadik századi Bibliát olvasó keresztyén ember számára túl szélsőséges és túl merev ez az ellentét. A biztató az egész igei üzenetben az, hogy az apostol többesszám első személyben fogalmaz: „tudjuk.” Nyilván itt nem elméleti tudásról beszél az apostol, hanem inkább, ahogyan mi keresztyének szoktuk mondani, szívbéli bizodalomról, amelyről a kísértések alkalmával megfeledkezünk, szem elől vesztünk és következménye a világ gonoszságával való cimboraság. Mindkettőnek „tudjuk” a következményét, egyik oldalt ott van az áldás, az élet míg másik oldalt a romlás és pusztulás. A kérdés ma az, hogy mi mit akarunk? Mit kezdünk ezzel a tudással? Ha mindaz, ami itt számunkra adatik nem elég, akkor azt olvassuk tovább az igében, -amely Jézus eljöveteléről úgy beszél, mint, aki nem csak tudást, hanem értelmet adott nekünk-, hogy valamit, nem is valamit, hanem Valakit, azaz Őt magát, mint legfőbb igazságot megismerjük. Ő örök életet nyújt ezért az ismeretért. Ne akarj Tőle megszabadulni soha! Ámen!
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek