Olvasandó 4Mózes 11,1-15
„Kicsoda ád nékünk húst ennünk?” 4 Mózes 11,4b
Izráel népe panaszkodott a pusztai vándorlás idején, úgy látták, hogy Egyiptomban biztosabb volt a megélhetésük: „Visszaemlékezünk a halakra, a melyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra.” (5v.). Egykoron a nép még szabadságra szomjazott, menekülni akartak Egyiptomból, akkor szabadulásért kiáltottak Istenhez, aki így szólt „meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat;” (2 Mózes 3,7). Az örökös elégedetlenség jelei mutatkoznak meg most a nép életében, ugyanakkor ezek a mai ember életében is megtalálhatók.
Panaszaink nekünk is vannak: nehéz ma az élet, mert nincs megfelelő munkahelyünk, vagy ha mégis, akkor kevés a fizetés, rácsodálkozunk a nyugati országokban lévő életszínvonalra és keserűen megjegyezzük, hogy nekünk sohasem lesz olyan jó dolgunk. Pedig a panaszaink többsége nem helyzetfüggő. Egy kutatás kimutatta, hogy az emberek, – saját bevallásuk szerint – akkor lennének boldogok, ha ötven százalékkal nagyobb lenne a fizetésük. Ugyanezt mondták azok is, akiknek átlagon felüli fizetésük volt. Keresztyén emberekként gátat kellene szabnunk a telhetetlenségnek, elégedetlenségnek és a panaszoknak. Isten így szólít meg minket: „Elég néked az én kegyelmem” (2 Kor 12,9). Ha azért Isten így látja, akkor fölösleges nekünk aggódnunk és panaszkodnunk. Helyette adjunk hálát, hogy az Ő kegyelméből élhetünk. Ámen!
Erdei Árva István
Szamoskóród