„Mihelyt pedig felszáll vala a felhő a sátorról, azonnal elindulának vala Izráel fiai, és azon a helyen, ahol a felhő megáll vala, ott ütnek vala tábort Izrael fiai.” 4 Móz. 9, 17
„Könnyű volt Izrael fiainak, mert az Úr megmondta neki, hogy mikor mit kell tenni. Vezette őket! Ma már nem vehető észre a vezetése” – hallottam egyszer valakitől. Mennyire helytelen ez a felfogás. Az igaz, hogy így már nem vezet minket, felhő és tűzoszlop által, de vezet igéje által. A vezetésnek ezt a módját az ember nehezen tudja észre venni, és megélni. Bibliát olvasó emberek vagyunk, és oly gyakran elcsodálkozunk azon, hogy mind Jézus Krisztus, mind azok, akik hitben éltek mennyi áldott dolgot tettek, és bennünk is megszületik az elhatározás, hogy én is, ha egy hasonló helyzetbe kerülök, akkor majd Isten szerint cselekszek, de valahogy a tett elmarad. Igéjében elmondja, Jézus megmutatta, hogy Isten szava a vezetésnek egyik eszköze lehet.
A másik gondolat az ahhoz kapcsolódik, hogy Isten népének megvan a nyugalmi, „táborozási” ideje is, de ha Isten jelt ad a tovább menetelre, a haladásra, akkor engedelmesen indulnia kell új utakra. Itt most a nyugalomra figyeljünk. Valahogy erről elfelejtkezünk. Elfelejtjük azt, hogy hat nap alatt teremtette Isten a mindenséget, és a hetedik nap megpihent. Ezzel ellentétben mi, ha lehetséges lenne, a hét naphoz még több napot is ragasztanánk, mert annyi dolgunk van, hogy nem érjük utol magunkat. Gyakran vasárnap is dolgozunk, ami elmaradt a hétköznapokban azt a nyugalom napján szeretnénk bepótolni. Csak arról feledkezünk el, hogy Isten nagyon jól ismeri a tűrőképességünket: kell a nyugalom, kell a táborozási idő, mert kimerülünk, „lemerülünk.”
Végezetül még egy dologra figyeljünk oda: Izrael népe a vándorlás ideje alatt egy egy helyen, ahol letáboroztak nem rendezkedhettek be. Nem úgy pihentek meg, hogy hosszú éveken keresztül itt maradunk. Tudták, hogy amikor az Úr jelt ad, szól, tovább kell menni. Mi is ebben az életben vándorok vagyunk, azzal a különbséggel, hogy sokan közülünk be akarnak „rendezkedni” erre az életre. Figyeljük csak meg: hajtunk, dolgozunk, hogy legyen, hogy ne szenvedjünk szükséget semmiből, mintha itt maradhatnánk. Ha már Istentől kaptunk lehetőséget, akkor ezt arra próbáljuk meg felhasználni, hogy ne a földi, hanem a mennyei, örök életre rendezkedjünk be. Ámen
Kovács Mátyás Péter lkp.