“És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Parancsold meg Izráel fiainak, hogy űzzenek ki a táborból minden poklost…, hogy tisztátalanná ne tegyék az ő táborukat…”
(4 Móz 5: 1-3)
olvasandó az 5. rész
Érkeznek Mózes részére az újabb parancsok, amelyeket tovább kell adni,
vagyis ki kell hirdetni, ugyanakkor intézkedni kell a törvények értelmében.
Ebben a részben az életet közvetlenül érintő elferdülések, elhajlások ellen
emeli fel szavát az Isten. Három nagy részre lehet tagolni: 1. Intézkedés a tisztátalanok ellen, 2. Vétekért való áldozat, 3. Férj és feleség közötti
kapcsolatok tisztázása.
Rövid elmélkedésünkben hadd összpontosítsunk az elsőre. Meg kellett őrizni a tábor egészségét és épségét. Akkor is voltak fertőző, halálos betegségek, amelyek érintés útján terjedtek.
A téli hónapokban ki vagyunk téve az influenza járványának, amely ellen
mindenki a maga módján védekezik: kerüli a tömeget, nem látogat meg
influenzás beteget, immunrendszerét gyümölcsökkel vagy gyógyszerekkel
próbálja erősíteni. Olyan is van, aki beoltatja magát az influenza ellen. Ez
az egyéni védekezés.
A mózesi törvény azokat, akik ragályos betegségben szenvedtek vagy
valamilyen okból tisztátalanok lettek, egyszerűen elkülönítette az
egészségesektől. Bizonyára egy “karantént” hoztak létre, ahová csak annak
volt bejárási engedélye, akin nem fogott a fertőzés, védett volt Isten
által.
Nem a halálra ítéltek tábora lehetett ez, a táboron kívül élőket is ellátták
élelemmel gyógyfüvekből készített teával, akkori gyógymód szerint próbálták
gyógyítani őket, mentették, ami menthető.
A beteg a betegséget nem tudta elrejteni, annak külső jeleit a
családtagok, barátok, papok azonnal felismerték. Diagnosztizálták a
betegséget. A betegnek engedelmeskedni kellett a mózesi törvénynek, ott
kellett hagynia a családi otthont és a családtagokat. De öntudatosnak is
kellett lennie az ilyen betegségben szenvedőnek, tudnia kellett, hogy
másokat is halálba sodorhat. És bizonyára ilyenek a betegek: az
Újszövetségben a tíz leprás *távolról* kiált Jézus felé: “…Dávidnak fia
könyörülj rajtunk”. De hibádzik a hálaadás öntudata.
Hívő ember nem szeret olyan ember társaságában lenni, aki káromkodik, szidja az Istent, kerüli az ilyennel való barátkozást. Pedig… Önérzetes ember nem
szívesen hallgat olyan beszélgetéseket, amelyek sértőek. Pedig…
Becsületes ember nem vállal cinkosságot sem a hazuggal, sem a
tolvajjal…Pedig…A közügyekben tevékenykedő ember nemcsak a maga hasznát és előmenetelét keresi…Pedig… Mindig az egészséges lelkületű ember
húzódik hátra vagy áll félre, pedig, pedig…
Őrizzük meg keresztyén közösségünk tisztaságát!
Fodor Lajos
Halmi