„Tartsátok meg azért az én parancsolataimat, és azokat cselekedjétek.” 3Mózes 22,31
Ajánlott szakasz: 3Mózes 22,17-33
Olvasva a Mózes harmadik könyvét azt vehetjük észre az áldozással kapcsolatban, hogy Isten megszabja azt, hogy csak ép, egészséges és egy éves állatot szabad az oltárra vinni. A 17. verstől a fejezet végéig megint erről olvashatunk. Vajon miért hangsúlyozza ezt ki az Úr ilyen gyakran: Egyfelől úgy gondolom azért, hogy az áldozat csak úgy ér valamit, ha az valóban áldozathozatal. Lemondani anyagi javaink egy részéről Isten ügyének az érdekében. Ebben meg az tűnik ki, hogy Istennek nem arra van szüksége, ami selejt, ami hibás, sánta. Az ember számára mindig nagy kísértés ez: nem azt adom, ami nekem a legkedvesebb, ami tökéletes, hanem a maradékot. Vagy lehet az is feltevődik bennünk, ha marad, ami felesleges akkor azt adom oda. A Szentírásból két példát szeretnék kiemelni ezzel kapcsolatban: az egyik az, amikor Ábrahám Izsákot készül feláldozni. Egyetlen fia, a legdrágább kincse. Ezt kéri Isten áldozatként, akkor ezt adom neki. És amikor látja, hogy fontosabb Ábrahámnak az Ő kérése, mint a fia, akkor kegyelmet ad. A másik történet az a Jézus halála. Ismerős ez az Ige mindannyiunknak: „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte.” Megtehette volna, hogy sokakat feláldozzon, vagy mindent hagyhatott volna úgy, ahogy volt, de a számára legértékesebbet áldozta fel érettónk. Ha Isten így tett, akkor vajon, a mi áldozatunk, hálán nem olyan kellene legyen, hogy a legértékesebbet, a legfontosabbat kínáljuk fel neki?
A fejezet végén kiemeli az Úr azt, hogy ezt tartsátok meg, és ezt cselekedjétek. Ne csak mi tartsuk ezt fontosnak, hanem ennek fontosságát tanítsuk meg, adjuk át gyermekeinknek is, hogy az Ő szent neve mindig tiszta és feddhetetlen maradjon meg, minden emberi életben. Ámen
Kovács Mátyás Péter lkp.