Textus: 3Móz. 14,1-32
Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz.
(2.vers)
A pusztai vándorlás negyven éve alatt, valamint a letelepedés utáni időben a zsidóság sok nyomorúsággal találkozott. Megismerkedett például a legveszélyesebb betegséggel, a poklossággal. Ezt a ragályos kórt nem tudták gyógyítani, hanem a beteget elkülönítették, és megvárták, amíg annak szervezete túlvészeli a betegséget vagy nem. A mai hipermodern orvostudomány még mindig tanácstalanul áll e jelenség előtt, s még mindig a megelőzést és elkülönítést, legfeljebb a rothadás lassítását, vagy a rothadásból fakadó fájdalom csillapítását tudja ígérni. Igénk azt az esetet vizsgálja és rendszabályozza, amikor Isten kegyelméből megtörténik a gyógyulás.
M is a betegségből való gyógyulás, lábadozás és tisztulás hosszú folyamat. Az ember ilyenkor elkülönül az egészségesektől, ha kell kórházba vonul. A világtól való elvonulás alkalmat adhat arra, hogy elfondolkozzon életéről, hibáiról, teendőiről és további terveiről. De alkalom arra, hogy magába szálljon: bár Isten nyomorúsággal látogatta meg, Hozzá, az áldott Orvohoz fordulhat. Ha pedig a lábadozás és egészségének helyreállása után visszatér az egészégesek világába, ne felejtsen el hálával gondoni megtartó Istenére, aki csodát, tudományt, eszközöket és szakértőket rendelt mellé.
Mégis, a modern ember gyógyulás-gyógyítás folyamatában kimaradnak az alapígénk által oly hangsúlyos tényezők: Isten és a Belőle fakadó hit. Sokszor ugyanis marad a rideg tudomány, az operáció, a gyógyszer, az orvosok, ápolók és asszisztensek lefizetése, a betegség alatti haszontalan olvasmányok, tétlenség egyes esetekben (nem magatehetetlenség!), pletykálkodások, türelmetlenségek, idegességek. A kórházlelkész látogatását, imádságát, úrvacsoraosztását sokan nem értékelik, sem az orvosok, sem a betegek. Azt mondják, hogy nem az imától és az önmagukba szállástól van a gyógyulás, hanem a tudomány vívmányaitól (és a pénztől).
Az alapige a következőt sugallja: a pap úgy viselkedjen, mint egy gyógyító, és fordítva is igaz: az orvos papi lelkülettel és alázattal közeledjen a bajban lévőhöz. Mindkét személy pedig Istentől kapta tudományát, ezért is kell az Úr nevében gyógyítani!
Az igeolvasás végén két dolog maradjon meg bennünk:
1) Orvos és lelkész munkálkodjon a beteg érdekében, együtt és külön. A tanács fordítva is igaz: a beteg imádságos lélekkel kövesse az utasításokat.
2) Rendkívül nagy hálával tartozunk Istennek azért, mert lelkiismeretes gyógyítókat és kórházlelkészeket/kórházlátogatókat rendelt. Ne csak a betegekért imádkozzunk, hanem értük is. Könyörögjünk azért, hogy Isten áldja meg őket. Adjon nekik még több tudást, türelmet, szeretetet, jóságot és a gyógyultakban való örvendezést, a gyógyulás csodáját!
Kovács József
kisbábonyi lelkipásztor