„Dícsérlek pedig titeket atyámfiai, hogy én rólam mindenben megemlékeztek, és amiképpen meghagytam néktek, rendeléseimet megtartjátok” 1Kor 11, 2
Olvasandó: 1Kor 11,2-16
Pál apostol megdicséri a korinthusi gyülekezetet, hiszen a korábban számukra megfogalmazott „rendeléseit”, azaz tanítását Krisztusról, Istenről és egyházról megtartják. Tudja az apostol, hogy az alakulófélben lévő, de számos megosztottságot magában hordozó kora-egyházi életben szükséges a biztatás és bátorítás. A későbbiekben arról olvashatunk, hogy az istentiszteleti rendtartásban hogyan illik viselkedni férfiúnak és nőnek egyaránt.
Néhány verssel később, az úrvacsorával kapcsolatosan azonban már azt írja, hogy „nem dicsérlek titeket” (11,17). Azaz Pál pedagógiájának tárháza tartogat úgy dicséretet, mint intést a korinthusi gyülekezet tagjai számára. A dicséret (bátorítás) és intés kettőssége az efézusi levelében is hangot kap, amikor az apostol gyermekek neveléséről szól (Efézus 6).
Isten és Krisztus pedagógiája is hasonló: dicséret és intés. A fontos az, hogy mindkét magatartás kellően legyen alkalmazva, harmóniában legyen egymással, az igazságosság jegyeit viseljék magukon. Isten dicséri népét, de ha szükséges, int. Krisztus dicsér (jól vagyon jó és hű szolgám – Máté 25,23), de ha kell, ostort fon (János 2,15).
Kérdés, hogy életedben a dicséret és intés hogyan van jelen? Bűn az, ha mások irányába az intés/ítélet, magad irányába pedig a dicséret kap nagyobb hangsúlyt. Tudsz-e alázatosan, bölcsen, Isten és Krisztus szerint élni ezekkel a „lehetőségekkel” a gyermeknevelésben, kapcsolataidban, önmagad irányába, egész életedben?
Ehhez kérjünk ma bölcsességet Istentől, akit mindenkor dicséret illet meg.
„Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, :/: A szentek Urának légyen örök magasztalás! Kiben soha nincs megváltozás, Vagy ígérettől elhanyatlás: Tőle fejünkre szálljon áldás!” (353,10)
Ámen!
Király Lajos,
Batiz