„Mondta nekik Pilátus: Vegyétek át ti őt, és ítéljétek meg a ti törvényetek szerint! A zsidók így feleltek: Nekünk senkit sem szabad megölnünk.” – (János 18,31)
Virágvasárnap van. Fülünkben cseng a Hozsánna, és talán még látjuk is magunk előtt a ruhákat, amiket az emberek az útra terítettek Jézus előtt. De János evangéliuma gyorsan továbblendít minket az ünnepléstől a rideg valóságig. Jézus ott áll a hatalom folyosóin, és senki sem tud vele mit kezdeni.
Ebben az egyetlen mondatban benne van az emberi szív minden bizonytalansága. Pilátus hárít (Vegyétek át ti!), a vallási vezetők magyarázkodnak (Nekünk nem szabad). Olyan ez, mint egy teniszmeccs, ahol a labda maga az igazság, de senki nem akarja leütni.
Ez a pillanat sorsdöntő. Bár a vádlók korlátokról beszélnek, valójában Isten terve teljesedik be. Jézusnak nem a templomudvaron, kövezés által kell meghalnia, hanem a római kereszten, felemeltetve, hogy mindenkit magához vonzzon. Az emberi jogi huzavona mögött ott feszül az isteni ígéret.
A hétköznapokban mi is sokszor így vagyunk Jézussal. Virágvasárnap szívesen ünnepeljük mint Királyt, de amikor a döntéseinkről, a felelősségünkről vagy a keresztünkről van szó, hajlamosak vagyunk átpasszolni őt. Azt mondjuk: „Ez a papok dolga” vagy „Én csak egy porszem vagyok a rendszerben”.
De Jézus nem azért jött, hogy politikai vagy jogi viták tárgya legyen. Ő azért állt ott némán Pilátus előtt, mert érted és értem vállalta a törvényen kívüliséget. Ezen a Virágvasárnapon ne csak a pálmaágakat lengessük, ne csak hozsánázzunk, hanem merjük őt befogadni úgy is, mint aki nem fér bele a mi kényelmes kereteinkbe. Ő a Nagy Király, őt nem lehet átpasszolni, őt követni kell. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony