„Ahogyan engem szeretett az Atya, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. […] Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.” – (János 15,9.11)
Jézus búcsúbeszédének ezen sorai a keresztény élet legmélyebb misztériumába vezetnek be minket, Isten belső, titokzatos és teljes önátadásába. A teológiai alapvetés itt kristálytiszta, a szeretet nem emberi teljesítmény, hanem egy fentről lefelé tartó folytonosság. Az Atya szereti a Fiút, a Fiú szereti a tanítványokat, nekünk pedig egyetlen feladatunk marad, ebben a szeretetben való megmaradás.
Gyakran érezzük tehernek a parancsolatokat, ám Jézus megfordítja a logikát. Nála a parancsolatok megtartása nem a szeretet feltétele, hanem annak természetes gyümölcse. Aki felismeri, hogy Krisztusban végtelenül elfogadott, az nem kényszerből, hanem hálából igazodik az isteni rendhez. Ez a valódi szabadság. Megszabadulni az önzés fogságából, hogy képesek legyünk a másikért élni.
Ma, március 15-én, amikor a magyar szabadság hőseire emlékezünk, a szívünkben összefonódik a földi és az égi szabadságvágy. Ahogy 1848 márciusában a nemzet a méltóságáért és önrendelkezéséért állt ki, úgy emlékeztet Jézus is, hogy a legnagyobb szabadság az, ha nem félünk szeretni, akár az áldozatok árán is. A márciusi ifjak lelkesedése és Krisztus öröme között van egy közös pont, a teljességre való törekvés. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony