,,Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy „ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost, felvonultak Jászón házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé. Amikor nem találták ott őket, Jászónt néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, és így kiáltoztak: Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek. Jászón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást mondanak királynak: Jézust. Ezzel fel is izgatták a sokaságot és a város elöljáróit, akik ezt hallották. Amikor azonban kezességet kaptak Jászóntól és a többiektől, elbocsátották őket.” – (ApCsel 17,1-9)
Pál, Szilász és Timóteus elindultak Filippiből és megérkeztek Thesszalonikába. Itt sem cselekedett másképpen, mint ahogy eddig tette Pál, felkereste az ottani zsinagógát és három egymást követő szombaton ott hirdette az igét. Isten igéjéből bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, feltámadnia a halálból, s hogy Jézus a Krisztus, akit ők is várnak. Néhány zsidó hitre jutott, és csatlakozott Pálékhoz. Hívővé lett sok istenfélő görög is, akik már korábban kapcsolódtak a zsidó hithez.
De itt is voltak a zsidók közt, akik nem akartak tudni az evangéliumról, s irigyelték Pál és Szilász „sikerét”. Maguk mellé vettek néhány embert a piaci csavargók közül, akik aztán felzaklatták a népet az új tanítás ellen. Ellen lázadást szítottak, és ha jól belegondolunk az ilyen elutasításoknál az a fájó, hogy külső szemmel nézve egy személy, jelen esetben Pál ellen irányult az ellenszenv.
De az igazság ebben az, hogy ők magát Krisztust tagadták meg. Az életet, a kegyelmet nem akarták elfogadni. Pál pedig igazán „hiteles bizonyságtevőjévé lett” az evangéliumnak. Miért? Mert volt idő, amikor ő sem akart hallani Krisztusról, az ő szívében is gyűlölet forrongott, de megtért. Rátalált Krisztusban az élet boldogságára, megtalálta Krisztusban azt a valakit, akiért mind az addigi életét feladta, és egy új életben őt szolgálta. Mindannyiunknak meg kell harcolnunk legbelül a hit harcát, és hagyni, hogy győzzön Krisztus.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob