,,Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által számomra megfeszíttetett a világ, és én is a világ számára.” – (Galata 6,14)
Pál apostol a Galata levél végén, nem „tollba mondja,” hanem saját kezűleg írja meg az utolsó sorokat, hogy hangsúlyozza: az egyetlen valódi dicsekvésünk Krisztus keresztje lehet.
Mivel szoktunk dicsekedni? Általában szeretjük emlegetni elért eredményeinket, hogy felfigyeljenek ránk, mert büszkék vagyunk arra, amit teszünk.
- Pál elsősorban a látszat, a külsőségek csapdájára figyelmeztet: vannak, akik látszólag Istennek akarnak tetszeni, de valójában embereknek akarnak megfelelni. A körülmetélkedés – a törvény egyik külső jele – számukra nem lelki valóságot, hanem dicsekvési lehetőséget jelentett.
Képzeljünk el egy gyönyörű, fényes gyümölcsöt egy asztalon. Mindenki megcsodálja, milyen szép, milyen érett – de amikor beleharapunk, kiderül, hogy belül rohad. Így van ez a felszínes vallásossággal is: kívülről minden rendben van – ünnepi ruha, imádságos szavak –, de ha nincs belső kapcsolat Krisztussal, akkor ez csak látszat marad.
Pál világossá teszi: minden látszat ellenére az a legfontosabb, hogy új teremtés vagy-e?
- A keresztről való dicsekvés a legnagyobb erőforrás, mert Isten drága kegyelmét hirdeti. A kereszt a rómaiak idején a szégyen és a kivégzés jelképe volt. De Pál számára a kereszt a dicsőség helye, mert ott váltott meg minket Jézus. Ott törölte el a bűneinket, ott nyílt meg az út az Atyához. Ma talán így fogalmazhatnánk: nem a diplomámmal, nem is a sikereimmel, a lakásommal vagy a gyülekezeti szolgálataimmal dicsekszem, hanem azzal, hogy Isten Fia meghalt értem, amikor még bűnös voltam. Ezzel kifejezzük, hogy teljesen Isten kegyelmére támaszkodunk. A kereszt nemcsak a megváltás helye, hanem egész életünk iránya is: lemondás, szolgálat, önmagam megtagadása, hogy Krisztus látható legyen mások számára.
- Pál nem azt mondja a levél befejező sorain keresztül, hogy a külső dolgok rosszak, hanem azt üzeni, hogy nem ezek határozzanak meg minket. Keresztyén életünk lényege nem az, hogy milyen hátterünk van, milyen hagyományokat követünk, hanem az, hogy új emberré lettünk-e Krisztusban? Az „új teremtés” nem egy kis javítás az életünkön – hanem teljes átalakulás. Isten új szívet ad, új vágyakat, új irányt.
Mivel dicsekszünk ma? Pál azzal zárja, hogy ő már „Jézus jegyeit hordozza testén” – ez lehetett testi szenvedés, üldöztetés, de valójában azt jelenti: teljesen Krisztushoz tartozom. Ámen.
Kiss Szabolcs,
Apa