„Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt… Megemlékezének azért az ő szavairól” – (Lukács 24, 5b-6.8)
Az asszonyok azért mentek a sírhoz, hogy az elkészített fűszerszámokkal bebalzsamozzák a Jézus holttestét. Szerették volna megadni neki a végső tisztességet, mert ez elmaradt a sebtében elvégzett temetés miatt. Szerették Urukat, és hát mivelhogy az ő tudatukban már csak a halott Jézus képe volt, így is szolgálni akartak neki. Nincs ezzel semmi baj, hisz akit szerettünk éltében, azt holtában is szívünkben hordozzuk, és ha másképp már nem is, de legalább sírhantjukat gondozzuk, virágokat viszünk rá, emléküket ápoljuk.
Az ilyen szolgáló lelkületű ember hitét az Úr nem hagyja támasz nélkül. Az asszonyokhoz is angyalokat küldött, hogy elvegye szomorú aggódásukat. Ők azt hitték, hogy halott Jézusuk van, hogy ezzel örökre befejeződött minden. Megteszik, amit még lehet, de aztán ennyi és nem több. De a mennyei Atya gondoskodik az övéiről, a benne hívőt mindig helyes irányba igazítja. Nem a halottak között kell keresni Jézust, hanem az élők között.
Az a baj, hogy sokszor úgy tűnik, nekünk is halott Jézusunk van. Úgy teszünk – mi hívők is -, mintha nem volna Istenünk, akire minden gondunkat reá bízhatjuk, akiben állandóan bízhatunk, aki képes minden bajunkon segíteni. És ez azért van, mert sokszor elfelejtjük szavait. „Emlékezzetek rá, mint beszélt néktek”- mondják az angyalok az asszonyoknak, de nemcsak nekik, hanem nekünk is. Szükségünk van arra, hogy időnként emlékeztessen bennünket az Úr, mert sokszor bizony feledékenyeknek bizonyulunk. A húsvét üzenete: nekünk örökké élő Jézusunk van, aki meghalt és feltámadott érettünk, hogy nekünk is örök életünk lehessen. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos