„Ekkor így szólt a király Cádóknak: Vidd vissza Isten ládáját a városba. Ha kedves leszek az ÚR előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő sátrát. Ha pedig ezt mondja: „Nem gyönyörködöm benned”, íme itt vagyok, cselekedjék velem úgy, ahogy neki tetszik.” (2 Sámuel 15, 25-26).
Az Istenbe vetett bizalom néha meginog bennünk. Ez többnyire a csalódásoknak köszönhető. Nem teljesülnek a vágyak, nem jön össze a kívánt munka, elmaradnak a családi élet áldásai, a munka gyümölcse nem érik be, ilyen és ezekhez hasonló kudarcokat szenvedünk el. Ilyenkor a kétség kérdései azonnal megjelennek: „Nem tetszik Istennek a hitem? Rosszul imádkozom? Büntet valamiért az Úr?” Az a jó, ha képesek vagyunk megerősíteni a bizalmunk és odaszánással megvalljuk: „íme itt vagyok, cselekedjék velem úgy, ahogy neki tetszik”.
Dávidnak lett volna oka a kétkedésre. Absolon az évek során összehozott ellene egy hatalmas lázadást, aminek köszönhetően el kellett menekülnie Jeruzsálemből. Gyalázatos, hogy egy apának a fia elől kell bujdosnia. Ráadásul az az Absolon ragadta magához az uralmat, akinek előzőleg Dávid megkegyelmezett. Úgy tűnik, hogy az Úr megvonta az áldásait a kiválasztott királytól, ő azonban nem esett kétségbe, hanem rábízta magát a mennyei gondviselésre.
Hívő emberként alázattal kell elfogadnunk a jót és a rosszat is Istentől. Nem tudjuk, hogy évek múltán miért mondunk majd hálát. A ma nehézsége, a holnap legnagyobb áldása lehet. Ugyanakkor a ma öröme, lehet a holnap keserűsége is. Isten nemcsak egy napra tervez velünk, hanem egy örökkévalóságra, ezért bátran rábízhatjuk az életünk. Ámen!
Erdei-Árva István-Béla,
Szamoskóród