“Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen,
az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!
Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől.
Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége.
Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal,
sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól.” (Zsolt 91,1-6)
Életünknek vannak pillanatai, amikor úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk, távol az emberektől. Ennek különböző okai lehetnek: betegség, sértődöttség, nehézséségek. Ezek olyan helyzetbe sodornak bennünket, amikor valakivel jó átbeszélni sorsunkat, érezni azt, hogy mégsem vagyunk egyedül. Ez zsoltár ma annak az embernek a sorsát írja le, aki az Úr védelmébe rejtőzik, mert az élet nehézségeit csakis az tudja átvészelni, aki élete sodródásaiban Istenre talál. Isten védelme befedez és betakar. Ez jelenti azt, hogy ilyenkor csak ketten vagyunk, bátran lehet hozzá szólni, panaszkodni vagy akár sírni is, hiszen az Úr megértő, de az, hogy Ő betakar, jelenti azt is, hogy a gonosz nem láthat meg, észre sem vehet. Dávid, amikor Saul elől menekült, Isten oltalmába fogadta. Az üldöző és vérszomjas király nem látta őt meg, bár voltak nagyon közeli helyzetek, de ekkor Dávid volt az, aki a király életét kiolthatta volna, de nem tette meg. Isten védelme ma is elkíséri az övéit: kísér utainkon, munkánkban, tanulásunkban, az élet mindenféle megnyilvánulásaiban. Ilyen csodálatos Isten szeretete! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek