„Uram ments meg minket, mert elveszünk.” Mt 8,25/b
Végig nézve egy kalandfilmet lehet, hogy sokakban az a megállapítás fogalmazódik meg, hogy vele semmi érdekes nem történik. Olyan egyhangúak a napok, amelyek egymás után jönnek. Jó lenne, ha valami történne, és ki tudnánk mozdulni ebből az állapotból!?
A mai Igénk szintén egy kalandosnak mondható élethelyzetet elevenít meg. Hajóba szál Jézus és a tanítványai, közben vihar keveredik, s ez az idő alatt Jézus alszik. Mit tegyenek ebben a helyzetben a tanítványok? Költség fel Őt? De akkor lehet, hogy megdorgálja őket: Miért nem bíznak Benne? Ha meg hagyják tovább aludni, akkor lehet, hogy elpusztulnak? Mit tegyenek? Mivel féltették az életüket, és látták azt, hogy Jézus a válságban teljesen részvétlennek mutatkozik, ezért szólnak Neki. Parancsol a természet erőinek és minden megnyugszik. Vége van a „kalandnak” – mondhatnánk, de legalább a tanítványokkal történt valami.
Nem kell nekünk nagy vizekre szállnunk, ahhoz, hogy valami történjen velünk, hanem egy nagyon is egyszerű döntést kellene hoznunk: akarok-e „kalandos élet”élni Jézussal, vagy sem? Ha nélküle járom végig a kijelölt állomáshelyeket, az is sokszínű lesz, de nem biztos, hogy éppen és egészségesen térek vissza. A Vele való élés egyfelől azt jelenti, hogy közösen megélni a szép, a tartalmas, de ugyanakkor a szomorú napokat is. Másfelől pedig, aki ezt az életvitelt választja, annak tudnia kell, hogy Jézus Krisztus minden élethelyzetben nevel minket. És ennek a nevelésnek több módja is lehet. Így tette ott a hajóban a tanítványokkal is: mit tesznek a bajban? Hogyan viselkednek, akkor, amikor Jézus csak egy kéznyújtásnyira van? Hogyan viselkedünk mi ehhez hasonló helyzetekben?
Az a valaki, aki megengedi, hogy élete hajójába beszálljon Jézus, és ha még úgy is tűnik a próbák idején, hogy „alszik”, de továbbra is bízunk hatalmában és erejében,tudnunk kell, hogy a másik partra való célbaérkezésünk biztosan meg fog történni Általa. Ámen