“Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.” Jón 2,8 Olvasandó: Jón. 2
Jónás könyvének második részéből, általam kiemelt nyolcadik Igevers nagyon hűen ábrázol bennünket, embereket. Mikor elcsüggedünk, mikor mélységben vagyunk, mikor körülöttünk minden összeszűkül, amikor már minden mellékutat kipróbáltunk és azt kellett megtapasztaljuk, hogy fölösleges próbálkozás/próbálkozások voltak azok, akkor utolsó lehetőségként eszünkbe jut Isten is.
A Szentírás nem írja le azt a helyzetet, hogy Jónás mit érezhetett, és hogyan élte át a hal gyomrába való kerülést. Babits Mihály, Jónás imája című versében, a költő nagyon élethűen eleveníti meg ezt a helyzetet. (lsd. lent) Nem lehetet kellemes átélni a hal gyomrába való bekerülést. Mielőtt Jónást sajnálni kezdenénk, hogy szegény el fog pusztulni, éhen fog halni, a hal gyomrának a szerve meg fogják emészteni őt, gondoljunk arra, hogy a hal gyomrában Jónás igazán felébredhetett. Más volt az az élethelyzet, mint amit a tengeren megtapasztalhatott. A tenger morajlását, a szél zúgó erejét felváltotta a csend. Látjátok, hogy mire jó a hal? Erre! – hogy Jónás egyedül csendbe legyen. Isten számunkra manapság nem küld cethalat, hogy az lenyelve csendre tegyünk szert, hanem ad számunkra olyan alkalmakat, ahol a világ zajától eltávolodva Reá tudunk figyelni, és meg tudjuk Őt szólítani. A csendben könnyebben meg tudjuk oldani problémáinkat, könnyebben tudunk gondolkozni, mint a zajban. A csend percei alatt, képesek leszünk a hétköznapi felháborodásunkból megnyugodni, lecsillapodni.
Isten számunkra rengeteg alkalmat biztosított és biztosít, hogy csend perceit vele együtt éljük át. Annak ellenére, hogy az istentisztelet nem csendes, mert énekszó hallatszik, a lelkész prédikál és imádkozik, ezek ellenére a lélek ekkor tud megnyugodni és elcsendesedni. Aki igazán értékeli ezt a kissé talán furcsa Istentől jövő ajándékot, a csendet, az képes lesz saját hibájával szembesülni. Képes lesz észrevenni kicsinyhitűségét, vétkeit, ellentmondásait.
Jónásnak erre volt szüksége. A hal gyomrában már nem tehetett azt amit akart. Nem mehetett oda, ahova akart, mert egy kis helyre, egy kis időre be volt zárva. Számára jó volt ez az élethelyzet, mert mérlegelhette tetteinek a súlyát, elgondolkozhatott és rájöhetett arra, hogy milyen helytelenül viselkedett, rájöhetett arra, hogy hiába volt minden erőfeszítése, mert akkor is Isten akarata teljesedett be. Sokan úgy vélekednek, hogy nem fognak ilyen helyzetbe kerülni. Ez igaz! De másba igen!
Kovács Mátyás Péter, Sándorhomok
“Az Úr pediglen készített vala
Jónásnak egy hatalmas cethalat
s elküldte tátott szájjal, hogy benyelné,
halat s vizet vederszám nyelve mellé
minek sodrán fejjel előre, hosszant
Jónás simán s egészben úgy lecsusszant
Gyomrába, hogy fején egy árva haj
nem görbült, s ájultából csakhamar
fél–ébren pislogott ocsúdva, kába
szemmel a lágy, vizes, halszagú éjszakába.
És így jutott a szörny–lét belsejébe
vak ringások eleven bölcsejébe,
és lakozék három nap, három éjjel
a cet hasában, hol éjfél a déllel
egyforma volt, s csupán a gondolatnak
égre–kígyózó lángjai gyulladtak,
mint fulladt mélyből pincetűz ha támad.”
Részlet:Babits Mihály, Jónás könyve: Második rész