Lelkipásztor és gyülekezet közös győzelme

Alapige: II.Mózes 17: 8-13                                           Lelkészértekezlet, Nagytarna

2008. majus. 22.

Eljöve pedig Amálek és hadakozék Izráel ellen Refidimben.

És monda Mózes Józsuénak: Válaszsz nékünk férjfiakat és menj el, ütközzél meg Amálekkel. Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálczája kezemben lesz.

És úgy cselekedék Józsué, a mint mondotta vala néki Mózes, megütközék Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmenének a halom tetejére.

És lőn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala.

Mikor azért Mózes kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra üljön; Áron pedig és Húr tartják vala az ő kezeit, egy felől az egyik, más felől a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig.

Józsué pedig leveré Amáleket és az ő népét fegyver élivel.

Amikor a mai igehirdetésre készültem, az alapige kiválasztásakor igyekeztem két fontos szempontot figyelembe venni. Lelkészértekezlet alkalmával kell szolgálnom, ezért az Ige szóljon konkrétan rólunk, lelkészekről. Mivel ez egy kihelyezett lelkészértekezlet, az istentiszteleten jelen lesz az értekezletünknek otthont adó nagytarnai gyülekezet is, nem szólhatok úgy, hogy az Ige címzettjei kizárólag a lelkészek legyenek, a gyülekezet tagjai is magukra kell ismerjenek az Igében. Úgy gondoltam, hogy ez a mindannyiunk előtt jól ismert történet tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy felismerjük benne magunkat mi lelkészek, illetve a gyülekezeti tagok is magukénak érezzék az üzenetet.

I.

A felolvasott történet egy érdekes helyzetet ír le. Izráel Józsué vezetésével a völgyben harcol, Mózes pedig társaival a hegyről figyeli a harc menetét. Próbáljuk meg egy kicsit részletesebben elképzelni a leírtakat.

A nép a völgyben harcol. A harc sohasem könnyű. Megterhelő fizikailag, hiszen a katonák intenzíven mozognak, kitűnő fizikai erőnlétet igényel a harc, gyorsaságot, ügyességet, sportolókat megszégyenítő kondíciót. Megterhelő lelkileg, mert minden félelmet leküzdő bátorságra, kitartásra van szükség. A történetben leírt harc nehézségét csak fokozza, hogy egy teljes napig, reggeltől estig tart. A lassúbb tempóban reggeltől estig végzett munka is milyen fárasztó, hát akkor ez a küzdelem, ahol egy pillanatra sem lehet megállni, pihenni. Ez a harc ugyanakkor életveszélyes, hiszen azt olvassuk, hogy fegyver élivel küzdöttek, nem egy barátságos meccsről, szórakozásról olvasunk, hanem egy olyan küzdelemről, ahol minden mozdulatnak tétje van, élet vagy halál. A harcoló embereknek nemcsak az ellenséget, de a halálfélelmet is le kellett küzdeni. Számít, hogy ki a gyorsabb, taktikásabb, ki céloz jobban, szúr erősebben, ki támad hátból, és fontos, hogy ki hogyan tudja megvédeni magát, esetleg társát. Ez a küzdelem ugyanakkor zajos. A harctereken olyan zaj van, hogy a katonák sokszor a vezényszót sem hallják meg. Ebben a zajban hallatszik fegyvercsörgés, harci rivalgás, fájdalmas ordítás, halálhörgés, nyögés, jajgatás, szitkozódás és átok. Nincs idő elcsendesedésre.

Ha így a maga teljes valóságban képzeljük el ezt az ütközetet, rádöbbenünk, hogy az Ige nem csupán egy több mint háromezer évvel ezelőtti csatát ír le Izráel és Amálek népe között, hanem felismerjük a leírtakban hétköznapi életünk küzdelmeit, mindennapos csatáinkat, kenyérharcainkat, nemes és oktalan ütközeteinket.

Ugyanakkor arról is olvasunk, hogy míg a völgyben ilyen mozgalmas csata folyik, a hegy tetején ott van Mózes, Áron és Húr, a csatározókhoz viszonyítva nyugodt helyzetben. Mózes biztonságban van. Nem kell félnie attól, hogy valaki megtámadja fegyver élivel, hogy megsérül. Mózes fülét és lelkét nem sértik a harcmező zajai, hiszen csak távolról hallja azokat. Neki van lehetősége elcsendesedésre, akár áhítatos Istenre figyelésre is, ebben senki, semmi sem gátolja.

Mózes fizikailag nem fárad el, hiszen nem kell gyorsan, minden erejét bevetve mozognia a harc színterén. Az Igében azt olvassuk, hogy amíg a nép a völgyben harcol, addig Mózesnek annyi a dolga, hogy a kezeit felemelve tartsa és úgy, a távolból kísérje szemmel a harc menetét.

Ha az előbb a küzdők helyzetének leírásában ráismerhettünk református népünkre, amint a hétköznapok nehéz küzdelmeiben helytáll, Mózesben felismerhetjük lelkipásztori szolgálatunk vonásait, lelkészi életünk néhány jellemzőit, leginkább abban a megvilágításban, ahogy híveink látnak minket.

Ha az Igében szereplő nép tagjait harc közben megkérdezte volna valaki, hogy mit gondolnak arról, amit Mózes éppen akkor tesz, bizonyára a következő válaszok hangzottak volna el: könnyű, neki, hiszen miközben mi itt a völgyben az életünket, épségünket kockáztatva harcolunk, ő ott van a hegyen, és a maga áhítatos fellegvárából csak nézi nehéz küzdelmünket. Amíg mi fegyvert fogunk, az ő keze üres, ráadásul még fel is emeli, hogy jobban lássuk, éppen nem csinál semmit. Bennünket biztat, hogy küzdjünk, neki viszont fogalma sincs, hogy mi a küzdelem. Mi zajban vagyunk ő csendben. Mi elfáradunk, ő pedig nincs mitől elfáradjon, hiszen meg sem mozdul, csak ül. Minden fegyverfogható férfikézre szükség van, és ő épp most félrevonul.

Mi lelkipásztorok nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy híveink így vagy ehhez hasonlóan gondolkodnak felőlünk és így látják szolgálatunkat. A legkönnyebb, dolga van a papnak halljuk sokszor, hiszen amíg mindenki más kemény és fárasztó munkából él, addig a lelkész sokak szemében csak vasárnap dolgozik, akkor is csak egy óra hosszát beszél. Amíg mi belefáradunk a hétköznapok küzdelmeibe, addig a lelkész mindig ünnepies és áhítatos hangulatban éli világát – mondják híveink. Amíg mi korán kelünk, és túlórázunk a munkahelyünk miatt, addig a pap azt sem tudja, mit kezdjen a rengeteg idejével, hiszen csak vasárnap elfoglalt. Amíg mi hosszú távokat ingázunk a munkahelyünkre, a lelkészi iroda a parókia egyik szobájában van, és a templom sincs messze. A lelkész munkája egyáltalán nem fárasztó, nem idegtépő, nem veszélyes, nem nehéz, vélekednek rólunk, lelkészekről gyülekezeti tagjaink, különösen azok, akik nem kapcsolódnak be a gyülekezeti életbe igazán, és csak távolról szemlélődve alkotnak véleményt szolgálatunkról, életünkről.

Részben érthető az ilyen vélekedés, hiszen mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy a mások életét, helyzetét, munkáját lássuk könnyebbnek. Az idősek szerint könnyű a fiataloknak, hiszen ők még életerősek, a fiatalok szerint az öregeknek könnyebb, mert ők már túl vannak az élet nehézségein. A gyermekek szerint könnyű a felnőttek dolga, mert nem kell tanuljanak, a felnőttek a gyermekeket irigylik, akik nem kell felelősségteljesen dolgozni járjanak. A férfiak nők helyzetét látják könnyebbnek, a nők a férfiakét. Hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig a más terheit, keresztjeit gondoljuk könnyebbnek a miénkhez képest.

Egy tanulságos történet szerint, egyszer valaki, térdre borult, és így imádkozott Jézushoz: Nem bírom tovább, a keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak másikat. Egy angyal megjelent neki, rendben van válaszolta, és levette róla a keresztet. Ezután, elvitte egy nagy helyiségbe, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a teteje nem is látszott. A férfi nem tudott választani a sok kereszt közül, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet. Azt kérem ott, ami a sarokban van! Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza, mondta az angyal. Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, a keresztünk, életünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom, nézzünk körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak saját keresztünk súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy nem csak a mi életünk nehéz, másoké sem könnyű.

II.

Bármennyire is könnyűnek tűnhet Mózes helyzete a völgyben küzdők szerint, szolgálatán, munkáján nagyon sok múlik. Győzelem vagy veszteség, élet vagy halál. Hiszen azt olvassuk, hogy: „mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala.” A küzdelmük csak akkor lehet sikeres, ha Isten szolgája Mózes figyelemmel kíséri azt, és felemelt kezével segíti harcoló népét. Mózes látszólag könnyű szolgálatán áll vagy bukik a győzelem.

A lelkészi szolgálat is joggal hasonlítható az Igében szereplő Mózes áldástovábbításához. Ha a lelkipásztor hűséggel és hitelesen szolgálja Istent a gyülekezetben, és a mindennapok harcaiba belefáradó emberek nyitott szívvel fogadják az áldást, amit a lelkipásztoron keresztül ajándékoz Isten az életükbe, akkor övék a győzelem.

Kedves gyülekezeti tagok! Az Ige nagyon fontos üzenete számotokra, hogy értékeljétek a közöttetek hűségesen szolgáló lelkipásztorok munkáját. A lelkipásztorokat azért rendelte Isten közétek, mert rájuk bízta az Ő Igéjét. Ne a lelkipásztor személye legyen a fontos, hanem az Ige, amit hirdet. Az Ige meg vigasztal, ha szomorúak vagytok vagy gyászoltok, az Ige erősít a kilátástalanságok között. Az Ige által épül a hitetek. A Rómabeliekhez írott levél 10. fejezete szerint „a hit hallásból van. A hallás pedig Isten Igéje által” Isten Igéjét pedig a „prédikálók” vagyis a lelkészek hirdetik. „Mi módon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül?” Lehet, hogy sokszor könnyűnek ítélitek meg a lelkészi szolgálatot, de e szolgálatot a ti hitetek érdekében rendeli Isten. Hit által hívhatjátok segítségül Istent, és „minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” – olvassuk a Róm. 10-ben. Hit által ajándékozza nektek Isten az Ő országát, az örök életet. Ahogy az Igében szereplő nép nem győzhet Mózes szolgálata nélkül, úgy ti is kedves református hívek elbukhattok a hétköznapok küzdelmeiben, elveszíthetitek az örök életeteket hit nélkül. Mi lelkipásztorok pedig a ti hitetekért fáradozunk és dolgozunk.

Kedves lelkipásztor testvéreim! Amint hallhattuk, nagy felelősséget helyezett Isten a vállunkra, amikor erre a szolgálatra elhívott. Emberek hétköznapi életének alakulása múlhat azon, hogy mennyire vesszük komolyan a mi szolgálatunkat. Ettől is súlyosabb tétje a munkánknak az, hogy az emberek örök életéért is felelősek vagyunk. Lehet úgy is szolgálni, hogy a ránk bízottakat Krisztushoz vezetjük, „aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez.” – írja Jakab apostol az ő levelében. De Ezékiel könyvében (34) beszél az Ige a rossz pásztorokról is, akik nem legeltetik hűségesen a nyájat. Jézus Krisztus a mi jó pásztorunk azt akarja, hogy az Ő példáját követve, az örök élet felé tereljük azt a nyájat, melyet Isten bízott rák és számon is fog kérni. Komolyan kell vennünk ezt a Mózesi szolgálatot, menjünk fel a hegyre, és felemelt kezekkel őrállóként figyeljük a ránk bízott nép harcait.

III.

Azt olvassuk, hogy Mózes, Áronnal és Húrral felment a halom (hegy) tetejére. A Bibliában a hegy sok történetben olyan hely, ahol Istennel lehet találkozni, ahol különös hitélményekkel lehet meggazdagodni, ahol Istennel beszélgethet az ember.

A szabadulás helye a hegy, Noé bárkája az Ararát hegyén feneklik meg. Krisztus a Golgota hegyén szabadított meg bűneinktől. A törvényt, a kőtáblákat a Sínai hegyen adja népének Isten. A hegy az elcsendesedés lehetőségét kínálja, Jézus sokszor vonult félre az olajfák hegyére imádkozni. a hegy ugyanakkor az istentiszteleti helyet is jelent, Samária hegyén ősi szentély állott, A Sion hegyét pedig a Jeruzsálemi templom ékesítette. A lelkipásztor szolgálati helye, akárcsak Mózesé a hegyen van. a győzelem nem úgy adatik, hogy Mózes is a völgyben harcol ugyanúgy, mint népe, neki a hegyen van a helye. A lelkipásztor lélekben tudjon ott állni a Golgotán Krisztus keresztje alatt. Csak így lehet hitelesen szolgálni, ha személyes életünkben megtapasztaljuk az Isten szabadító kegyelmét, és ezt hirdetjük. A lelkész menjen fel a Sínai hegyre és engedje, hogy Isten szíve hústábláira vésse törvényének betűit. Szolgálatunkból ne hiányozzon az olajfák hegye, ahol elcsendesedve imádkozunk. Ugyanakkor életünk, sorsunk összefonódik a templommal, az istentiszteleti hellyel. A hegyre menni nem könnyű, az út meredek, fárasztó, a völgy viszont valósággal vonzza az embert, de Isten Igéje arra tanít, hogy nekünk a hegyen kell szolgálni és nem a völgyben.

IV.

Igénk kiemeli, hogy Mózes kezei felemelve kellett maradjanak, mert csak akkor győzhetett Izráel. Hogy az Igét megértsük, tudnunk kell, mit jelentetett ez a testtartás a Bibliában.

A bibliai ember, amikor imádkozott, felemelte kezeit. Mi összekulcsolt kezekkel, a bibliai ember felemelt kezekkel imádkozott már az Ószövetségben. „Mint jó illatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estéli áldozat legyen.” – olvassuk a 141. zsoltárban. Az Újszövetségben is így imádkoznak a keresztyének: „imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül.” A felemelt kéz a tiszta lelkiismeret jelképe.

Az Ige arra tanít, hogy szolgálatunkból nem hiányozhat a népünkért mondott imádság. Kedves Isten előtt, ha imádkozni tudunk a gyülekezeteinkért. Kedves gyülekezeti tagok! Lássátok meg milyen fontos, hogy a lelkipásztor imádsággal kíséri életeteket. Gyökössy Endre Mai példázatok c. könyvében ír egy lelkipásztorról, akit nagyon bántott, hogy az emberek nem járnak templomba, sokszor elmaradt az istentisztelet, mert nem jött senki. Ilyenkor magányosan félrevonult a falu melletti dombra, ahonnan minden ház látszott, és a házakat nézve imádkozni kezdett a bennük élő emberekért. Uram ott betegség van, adj gyógyulást! Uram ott paráznaság, amott alkohol, amott más okoz nagy bánatot. Hosszú ideig imádkozott mindig a gyülekezetéért, és csoda történt, az emberek elkezdtek templomba járni. Egyszer egy nénike meg is jegyezte, mostanában több erőt kapok az istentiszteleteken, mint régen.

Felemelt kézzel áldották és dicsőítették Istent a Bibliában: „Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat!” – Zsolt. 134. Isten az ő áldásait sokszor embereken keresztül továbbítja, szülőkön, testvéreken, gyermekeken, hitveseken, pedagógusokon, ápolókon, lelkipásztorokon keresztül. A mi szolgálatunk áldástovábbító szolgálat kell legyen.

V.

Az igehirdetés elején arról beszéltem, hogy a küzdők bizonyára úgy gondolják, hogy a Mózes dolga a legkönnyebb, ő nincs mtől elfáradjon. Az Igében mégis arról olvasunk, hogy Mózes elfárad, „kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra üljön”. Nem bírja egész nap felemelve tartani a kezeit, és nem bír egész nap lábon állni, mert véges az ereje. A lelkészi munkát sokan a legkönnyebb szolgálatnak látják. Bármennyire is könnyűnek tűnik a felületesen ítélkezőknek, ebbe a szolgálatba bele lehet fáradni. Ez a szolgálat megterhelő. Ajándék is, de ugyanakkor teher. A lelkészi szolgálatnak is megvannak a maga keresztjei. Nem akarom most ebben az igehirdetésben részletezni, hogy mitől nehéz és fárasztó ez a szogálat, mert erről akár egy egész igehirdetés sorozatban is lehetne szólni, maradjunk most annyiban, hogy amint a Mózes dolga fárasztó, úgy a lelkész is belefáradhat szolgálatába. Különösen akkor, ha teljesen egyedül marad.

Az Ige arról is ír, hogy Mózesnek vannak segítői, Áron és Húr, akik köveket hoztak neki, és akik „tartják vala az ő kezeit, egy felől az egyik, más felől a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig.” Mindkét oldalán ott állnak azok, akik társai a szolgálatban. Akik tudják, hogy Mózes kezei nem nehezedhetnek el, Mózes Isten szolgája, az áldás, a győzelem eszköze. Elengedhetetlen, hogy a mi lelkészi szolgálatunkban is legyenek ilyen mellettünk álló, segítők, társak, Áronok és Húrok.

Áronról tudjuk, hogy Mózes testvére, családtagja. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban kedves kollegák, hogy akik a legközelebb állnak hozzák ebben a szolgálatban, azok a családtagjaink, hitveseink és gyermekeink. Ők biztosítják számunkra az otthonnak azt az áhítatát, amelyben olyan sokszor feltöltekezünk. A hitveseinknek panaszoljuk el gyülekezeti gondjainkat, ha valami nem sikerült, vagy ha megbántottak. A gyermekeink is fontos támaszai a szolgálatunknak, nekik is bőven jut a teherből is. Ismerek olyan ifjúkorú és felnőtt lelkészgyermekeket, akikről megfogalmaztam, szeretném, ha az enyémek is ilyenek lennének majd. Sokan megtapasztaltuk a hátulütőit annak, ha a lelkésznek a gyülekezetből bizalmas barátai vannak. Mindenkivel jóban vagyunk egy bizonyos határig, a faluban ahol élünk nem lehetnek legjobb barátaink, így a legbizalmasabb gondjainkkal nem is fordulhatunk máshoz csak a családunkhoz. A család számára is megterhelő, ha a lelkész csak rájuk támaszkodhat.

Jó árról olvasni, hogy Mózes másik oldalán ott van Húr. Személyéről viszont semmit sem ír a Biblia, nem tudjuk, hogy ő kicsoda. Érdekesen festi meg jellemét Kodolányi János Égő csipkebokor című művében. Húr (a regényben Hor) egyiptomi tanulmányai során Mózes társa, barátja. Majd elmélyül ez a barátság, és Húr Mózes mellé szegődik, elhagyja Egyiptomot, hogy Mózest segítse. A regény alapján Húr Mózes szolgatársa. Az Ige arra tanít, hogy szolgatársainknak mellettünk a helyük. A szolgatárs segítségére szükségünk van. Kedves kollegák! Álljunk egymás mellett ebben a szolgálatban. Legyünk egymás pillérei! Erre tanít az Ige. Kedves gyülekezeti tagok! Állítsatok a lelkipásztorok mellé olyan presbitereket, akik hajlandók a lelkész mellett állni és belátni az imádság fontos, az igehirdetés szükséges, akik partnerei, társai a szolgálatban. Van olyan presbiter, aki valósággal lefelé húzza a felemelt kezeket. Ilyenekre nincs szükség a Krisztus anyaszentegyházában. Olyanokra van szükség, akik szolgálni akarnak, nem csak tisztséget viselni.

Mózes segítőtársai között látjuk Józsuét is. Júzsué nincs Mózes közvetlen közelében, de Mózes utasítására cselekszik. Józsuéról tudjuk, hogy ifjúsága óta Mózes mellett szolgálja az Urat. Bizonyára jóval fiatalabb Mózestől, mert Mózes halála után ő veszi át a nép vezetését. Józsuéban az ifjúságot kell meglátnunk. Neveljünk olyan ifjú generációt, aki utasításainkat követve tud küzdeni, akiben megbízhatunk, akire majd rá lehet bízni a küldetést, ha mi már nem végezhetjük tovább.

VI.

Végül arról olvasunk a 13. versben, hogy „Józsué pedig leveré Amáleket és az ő népét fegyver élivel.” Sikerült győzni. Isten adta a győzelmet, de része van benne a népnek, Mózesnek, Áronnak, Húrnak, Józsuénak, mindenkinek, aki a maga rendeltetése szerint küzdeni tudott. Az Ige arra biztat, lelkészek és gyülekezeteink együtt küzdjük meg nemes harcainkat, és győzzünk, mert azt mondja Jézus, hogy, „Aki győz örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.”

Ámen!