A Nagyarnai Ifjúsági Központ története

A Nagytarnai Református Leányegyházközség ad otthont a Szatmári Református Egyházmegye Ifjúsági Központjának.

A nagytarnai református gyülekezet jelenleg 58 lelket számlál és sajnos évről évre apad. Ez a kicsiny nyáj önerőből képtelen lett volna templomát és a hozzá tartozó egykori lelkészi lakást felújítani, pedig az idő vasfoga igencsak megtette hatását. Ennek a gondnak a megoldását kereste Simon Attila lelkipásztor, miután mint kinevezett helyettes lelkésze a Tamásváraljai Református Egyházközségnek, 2002-ben átvette a hozzá tartozó Nagytarnai Leányegyházközséget.

Az egyházmegyében, ebben az időszakban állt elő az a probléma, hogy nem igen volt hol megszervezni az  egyázmegyei ifjúsági táborokat. E két gondot összekapcsolva született meg az ötlet, mely szerint a Leányegyházközségben ki lehetne alakítani egy ifjúsági központot. Így megoldódna az ifjúsági táborok helygondja, és lassan rendbe lehetne tenni a gyülekezet ingatlanát is.

A 2004. szeptember 9-én Nagytarnán megtartott Lelkészértekezleten hangzott el a lelkipásztor javaslata, melyet a Lelkészértekezlet örömmel fogadott, és elhatározta egy Ifjúsági Központ kialakítását Nagytarnán, ugyanakkor az Ifjúsági Központ törvényessé tétele érdekében a javaslattétel kidolgozását az Ugocsai Hegyi Traktus lelkipásztori közösségére bízza, és a soron következő Egyházmegyei közgyűlés elé terjeszteni rendeli.

Az Ugocsai Hegyi Traktus elvégezve az örömmel vállalt feladatot, elkészíti a javaslattételt, melyben kérik a Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlést, hogy mondja ki az Ifjúsági Központ létrehozását, és mivel „a legjobb tervek sem valósulhatnak meg azonban összefogás és anyagi támogatás nélkül, ezért kérjük a Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlést, hozzon határozatot a Központ kialakításának támogatására, mely rendszeres és állandó. Javasoljuk minden gyülekezet részéről a Karácsony 2. nap délelőtti perselypénz befizetését az erre a célra létrehozott alapba, melyet egyelőre a Szatmári Református Egyházmegye kezel.” (Ugocsai Hegyi Traktus, Jegyzőkönyv. 2004. szeptember 10.)

A 2004. október 7-én megtartott alakuló Egyházmegyei Közgyűlésen a javaslattétel elhangzott és a következő határozat született: „Egyházmegyei Közgyűlés egyhangú szavazattal elfogadta, hogy a Szatmári Református Egyházmegye Ifjúsági Központja a Nagytarnai Református Leányegyházközségben legyen, ugyanakkor azt is egyhangúlag elfogadta, hogy az Ifjúsági Központ kialakítását minden gyülekezet a Karácsony 2. napi délelőtti perselypénz összegével fogja támogatni.” (Egyházmegyei Közgyűlés, Jegyzőkönyv. 2004. október 7.)

A tényleges munka 2005 tavaszán kezdődött meg. Öt év alatt sikerült, a szűkös anyagi feltételek mellett, az épületen elvégezni az állagmegőrző munkálatok nagy részét és a belső át- és kialakítások is megtörténtek. Javítani kellet a templom megrogyott sarkát és a nyílászárók cseréjére is szükség volt, meg kellett erősíteni az egész tetőszerkezetet, a volt lelkészi lakás teljes egészét át kellet alakítani az Egészségügyi Hatóságok által meghatározott módon, szennyvízelvezető és folyóvíz rendszert kellett kiépíteni és meg kellett oldani a vízbevezetést. Ugyanebben az időszakban újra lett vakolva és színezve az épület külső része, valamint  készült az udvarra egy faszerkezetes étkezési hely, valamint egy három fülkés angolvécé is.

A 2010-es esztendőben készült el a konyha és a fürdőszoba teljes felújítása.

Istennek legyen hála, hogy e munkák közepette is, immár hét éve, esztendőről-esztendőre itt táborozhatnak az egyházmegye ifjai.

Képek a 2008-as táborból

If watching college football is your type of thing then I am certain you have observed some interesting things whilst watching the Women Bobby Orr Jersey game. We have gathered some Kid Patrice Bergeron Jersey unusual and strange facts about the game, see if you have Authenitc Black Reilly Smith Jersey seen something like this. Some Weird Facts to Chew Over 1. Schedules in college football are important to those that like to study the demographics of the game. When Elite Gold Bobby Orr Jersey Authenitc White Chris Kelly Jersey the Cornhusker Elite Black Brandon Carlo Jersey game is on Elite Reilly Smith Jersey the stadium becomes the 3rd biggest gathering of people within the whole state. 2. What may confuse you Authenitc Gold Patrice Bergeron Jersey is the colors the Tennessee Volunteers currently wear. How did a college football team end up Men Tuukka Rask Jersey with orange on their outfits? The answer is easy, The Elite Gold Jeremy Lauzon Jersey colors had been chosen simply because their campus grounds were covered in orange daisies and that where the color was chosen. 3. If you think that college football is fairly dangerous nowadays then just as well you werenit a spectator around a century or so ago. In Youth Jeremy Lauzon Jersey the year 1905, for example, 18 Youth Patrice Bergeron Jersey players died and over 150 had been seriously
There is Authenitc Tuukka Rask Jersey always a question: "Where to go?". If you do your research, you Youth Women Dougie Hamilton Jersey Reilly Smith Authenitc Black Marc Savard Jersey Jersey will find that Manhattan has a huge number of restaurants, bars and clubs, art and entertainment places. Some of these restaurants have award Authenitc White Bobby Orr Jersey winning chefs who create some of the best Elite Black Reilly Smith Jersey dishes available; you may have even seen some of them on TV somewhere. All of these different restaurants are cutting edge giving you an array of Kid Marc Savard Jersey style you may not find during the day, depending on how fancy the joint is will determine exactly how it’ll be presented to you as a consumer and by consumer I mean, devourer. Some of these locations may be lit up or with a festive atmosphere relevant to the time of day or the day itself, depending on what it is. Whatever your desire for eats is, you’ll find it, be it a romantic set up or a very eccentric grill. Bars and Clubs As Men Bobby Orr Jersey with every city garnering a night life Manhattan is no different, there is an assortment of bars and clubs to your heart content. Rather you’re looking for

Vélemény, hozzászólás?