Velünk az Isten – 2023. május 26.

„Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. […]

Bővebben

Mi az, ami megmarad? – konfirmáció Halmiban

„Most azért megmarad, a hit, remény, szeretet e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet” – (1Kor 13,13) Mi az, ami megmarad? Tette fel a kérdést Elek Arnold Zoltán halmi lelkipásztor, a konfirmandusoknak. A kátéórák hangulata, az áporodott illatú „kisterem”, a beszélgetések, az együtt töltött minőségi idő! Ez marad meg! Az érzés, hogy milyen volt […]

Bővebben

A bizalom és szeretet útján – konfirmáció Apán

Kétéves konfirmációi felkészítő időszak után, 2023. május 21.-én hét ifjú állt meg Isten előtt bizonyságot tenni hitéről az apai református templomban. Kölcsey Dalma, Magó Rebeka, Szabó Kristóf, Vajda Benjámin, Tóth Krisztofer, Varga Barbara és Varga Johanna számára mérföldkőnek számított az ünnepnap, hiszen a szülők, keresztszülők kereszteléskor tett fogadalmát magukra vállalva, azzal a kéréssel indulnak tovább, […]

Bővebben

Pünkösdi pásztorlevél

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” – (Gal 5,22-23) Mindenki, aki dolgozik gyümölcs(ök)ről álmodozik. A földműves, amikor felszántja a földet és elveti a magot, már a termésre gondol. A szülő, amikor gyermekét neveli és áldozatokat hoz érte, már maga elé képzeli azt az […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2023. május 25.

,,Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok pedig megdorgálták azokat, akik ezt tették. Amikor Jézus ezt észrevette, haragra gerjedt, és azt mondta nekik: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem […]

Bővebben

Történelmi pillanat – konfirmáció Túrterebesszőlőhegyen

Zsúfolásig telt 2023. május 21-én vasárnap, a Túrterebesszőlőhegyi református templom. Az ünneplők történelmi pillanatnak lehettek szem és fültanúi, hiszen a tavalyi év júniusában felszentelt új református templomban még nem volt konfirmáció. Három fiatal, Buglyos Barbara Anita és Kovács Jenifer Túrterebesszőlőhegyi gyülekezet tagja, valamint Néma Krisztián a Túrterebesi gyülekezet tagja tettek bizonyságot hitükről. Elek Arnold lelkipásztor, Pál […]

Bővebben

Nézzünk fel Jézusra – konfirmáció Patóházán

Isten iránti hálával tett bizonyságot hitéről két fiatal a Patóházai Református Gyülekezetben 2023. május 21.-én! Kajtár Szabolcs István és Kajtár Tamás Márk megfogadták, hogy Krisztus Urunk hűséges tanítványai lesznek, a Református Anyaszentegyházunknak pedig áldozatkész tagjaivá válnak. Ezen ünnepi alkalommal jogot nyertek az Úrvacsora vételére is. Az Ünnepi istentiszteleten az ige a Zsidókhoz írt levél 12. […]

Bővebben

Öt útravaló öt konfirmandusnak – konfirmáció Mikolában

Május 21-én öt ifjú tett bizonyságot hitéről a konfirmáció alkalmával, Mikola Református Templomában.  Csáki Emma, Csáki Ádám Károly, Dobos Dávid, Kállai Dorottya és Németi Tamás Mátyás tett fogadalmat, hogy egyházának és Urának hűséges tagja és követője lesz. Az öt konfirmandus, öt útravalót kapott, amit magukkal vihetnek életutukon: Öt seb. Az Ő sebeivel gyógyulánk meg. (Ézsaiás […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2023. május 24.

,,Aki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.” – (Márk 9,42) Jézus többször használja, ebben a részben ezt a szót megbotránkoztat. A 42 versben pedig kiemeli a kisgyermekek fontosságát. Mert azt mondja, aki megbotránkoztat egyet is a kisgyermekek közül, akik bennem hisznek, […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2023. május 23.

,,És onnét kimenvén, Jézus és tanítványai Galileán mentek át; és Jézus nem akarta, hogy bárki megtudja.” – (Márk 9,30) Fenn a hegyen Mózessel és Illéssel nem volt semmi…! Magasság, jó levegő, jó kilátás. Jézus fényes fehér ruhában csillog-villog, még a Teremtő maga is megszólal… s amit mond a Lélek Jézuson való megnyugvását jelzi. Jó volna […]

Bővebben