Kétéves konfirmációi felkészítő időszak után, 2023. május 21.-én hét ifjú állt meg Isten előtt bizonyságot tenni hitéről az apai református templomban.
Kölcsey Dalma, Magó Rebeka, Szabó Kristóf, Vajda Benjámin, Tóth Krisztofer, Varga Barbara és Varga Johanna számára mérföldkőnek számított az ünnepnap, hiszen a szülők, keresztszülők kereszteléskor tett fogadalmát magukra vállalva, azzal a kéréssel indulnak tovább, hogy az elsajátított ismeretanyag ezután növekvő szívbéli bizalom legyen kiteljesedő életükben. Így számukra a konfirmáció nem lezárt, hanem megnyitott egy időszakot, melyben a teljesség igényével szeretnének élő kapcsolatot ápolni a féltőn szerető Istennel ezután is, akit egyre mélyebben megismerhettek és megszerethettek.
Vasárnap reggel a konfirmandusok megszokott helyükön, az imaházban találkoztak. A presbiterekkel való közös imádság után indultak a templomba, majd Isten útmutatását kérve énekelték bemenetelkor: Vezess Jézusunk, s véled indulunk. Isten Igéje Mózes második könyvének 20. fejezetéből szólt a gyülekezethez. A lelkipásztor a féltőn szerető Isten ezer nemzedéken át tartó kegyelmes bánásmódjáról és a három-négy nemzedéken át tartó büntetéséről beszélt a választott nép életén keresztül a mai hallgatósághoz. Elmondta, hogy Isten már akkor szeretett minket, amikor még nem ismertük őt. Hozzánk való szeretetét, abban mutatta meg, hogy Krisztust elküldte értünk, ahogy megígérte választott népének. Ebből a szeretetből indulhat ki a mi szeretetünk, hogy soha el ne fogyjon. Az egymás iránti bizalmunk alapja tehát az, hogy Isten szeret. Ebből az ajándékból gazdagon áraszt ki ránk Lelke által, hogy megmaradjon, növekedjünk és éljünk általa, ha kérjük. A gondolatok alátámasztására az igehirdető János első levelének negyedik fejezetének 9-13 verseit idézte. Az Ő gondoskodása ugyanakkor, akárcsak a féltő szülő gyermeke felé int és megfed, hogy megóvja a rossztól.
Az igehirdetést követően az ifjak a feltett kérdésekre bátran válaszoltak. Ez arról a bizalomról és szeretetről tett bizonyságot, mellyel az Úr hordozta őket nemzedékről nemzedékre, s melyre most felhatalmazást kaptak, hogy ők is megéljék, a teljesség igényével továbbadják, megtanítsák gyermekeiknek, unokáiknak. „Bárcsak minden vasárnap konfirmáció lenne. Bárcsak mindig ilyen bátran tennénk bizonyságot hitünkről a család, a gyülekezet előtt, hogy bizalmunk erősödjön, szeretetünk növekedjen, és így töltsük be Krisztus régi-új parancsát” – hangzott el bátorításként az ünnep záróakkordjaként. Végül a konfirmációi istentisztelet énekszóval és Isten áldásával zárult.
