Velünk az Isten – 2023. június 2.

,,Adjátok meg ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.” – (Márk 12,17) A fenti aranymondása Jézusnak, ikonikussá vállt. Szerintem szinte mind ismerjük a történetet: Jönnek a Mesterhez, hogy csőbe húzzák, csapdába csalják, olyan kérdést tesznek fel, hogy: Szabad e az elnyomó rómaiaknak adót fizetni? Tudják ha Jézus azt válaszolja: Igen – […]

Bővebben

Családi- és Gyermeknappal egybekötött Nyílt nap az Árva Bethlen Kata Református Óvodában

Május 31-én délután Családi- és Gyermeknappal egybekötött Nyílt napot tartottak az Árva Bethlen Kata Református Óvodában. Az eseményt Nt. Bogya-Kis Ferenc és Nt. Bogya-Kis Mária lelkipásztorok nyitották meg. A Tiszteletes úr a szeretet himnuszát olvasta fel a jelenlévő gyerekeknek és az őket elkísérő szülőknek és nagyszülőknek. Ezt követően a Tiszteletes asszony, imába foglalva, hálát adott […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2023. május 31.

„Amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem bocsátotok, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.” – (Márk 11,25-26). Azt hiszem, sokan örülnének, ha ez az ige hiányozna a Bibliából. Azt tudjuk, hogy meg kell bocsátani annak, aki bántott, de muszáj […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2023. május 30.

„Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt.  Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt. Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2023. május 28.

,,És Jerikóba érkezének: és mikor Jézus és az ő tanítványai és nagy sokaság Jerikóból mennek ki, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az úton, koldulván. És a mikor meghallotta, hogy ez a Názáreti Jézus, kezdett kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!” – (Mk 10,46-47) Nem tudjuk miket tett Jézus Jerikó városában, de […]

Bővebben

Kövesd a Jézust! – konfirmáció Szamos-negyeden

A Szatmárnémeti Szamos-negyedi Református Egyházközségben, 33 ifjú tett vallást szent hitéről és fogadott hűséget Református Anyaszentegyházunknak a Bethlen Gábor téri református templomban. A vasárnap délelőtti istentiszteleten 20 leány és 13 fiú tett fogadalomtételt. A konfirmációi istentisztelet kezdetén a templom előtti térről vonultak be az ifjak Bogya-Kis Mária, Bogya-Kis Ferenc és Varga Tamás Sándor lelkipásztorok vezetésével. […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2023. május 27.

,,De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” – (Márk 10,42-43) Mi az az emberi viszonyulás, ami már gyerekkorban is jelen van? Mesékben, közös játékokban, barátok […]

Bővebben

Szeretethíd Patóházán

A Patóházai Református Egyházközség idén csatlakozott a Szeretethídhoz, amelyet 2023. május 25.-én délután tartottak a közösségben. Az alkalom istentisztelettel kezdődött, amelyre eljöttek a szülők a gyerekekkel együtt. Majd pedig a vallásórás gyerekekkel konfirmándusokkal, konfirmáltakkal a parókia előtt árokból gyűjtötték össze a levágott füvet. Kiosztottuk a pólókat, amit szívből köszönünk a szervezőknek. A munka után pedig […]

Bővebben

Hitbéli staféta átadása – konfirmáció Kültelken

2023. május 21.-én 16 ifjú tett tanúbizonyságot hitéről és Krisztushoz tartozásáról a Kültelki Református Templomban. 9 leány és 7 fiú tett vallást szent hitéről és nyerte el a felhatalmazást a úrvacsora vételére. Szatmár Kültelek Református Gyülekezete önálló lelkipásztori szolgálattal bíró történetében az idei konfirmáció mérföldkő. A harmincadik alkalom amikor a nemzedékek sorában a bibliás ősök […]

Bővebben

Májusi Hit és gyógyítás

Május utolsó péntekén tartják a Hit és gyógyítás előadás sorozat idei ötödik alkalmát a Németi Református Egyházközség gyülekezeti házában — előadóként ft. Istvánfi Szilárd László plébános és dr. Dohi Orsolya szemész főorvos áll az hallgatóság elé. Május 26-án, pénteken délután, 18 órától ismét benépesül a Németi Református Egyházközség gyülekezeti háza, hiszen a hónap utolsó pénteke […]

Bővebben