Nézzünk fel Jézusra – konfirmáció Patóházán

Isten iránti hálával tett bizonyságot hitéről két fiatal a Patóházai Református Gyülekezetben 2023. május 21.-én! Kajtár Szabolcs István és Kajtár Tamás Márk megfogadták, hogy Krisztus Urunk hűséges tanítványai lesznek, a Református Anyaszentegyházunknak pedig áldozatkész tagjaivá válnak. Ezen ünnepi alkalommal jogot nyertek az Úrvacsora vételére is.

Az Ünnepi istentiszteleten az ige a Zsidókhoz írt levél 12. fejezet 1-3 verseiből szólt:

,,Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret. Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok arra, aki ilyen ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.”

,,Arra kaptak az ifjak meghívást, de a megjelent igehallgatók is, hogy együtt nézzenek fel Jézusra, aki adta, adja a hitet. De nemcsak adja, de hitet be is teljesíti! Általa egy megszabadított, örömteli életet élhetünk. Ott, ahol próbában vagyunk érdemes észrevenni, hogy a mi Urunk kitaposta a próba útját és győzött. Az Ő győzelme erőt adhat a harchoz!” – fogalmazott Törő Attila Miklós lelkipásztor.

Egy megérintő, örömteli ünnepi alkalom volt a gyülekezet számára, amelyért legyen áldott az Úr neve!

Vélemény, hozzászólás?