„Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piacokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első ülést, és a lakomákon a főhelyeket; Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.”- (Lukács 20,46-47)
Az Úr Jézus földi szolgálatának ideje alatt sokszor ellentétbe került Izráel vallási vezetőivel, közéjük tartoztak az írástudók is. Jézus tanításait hallva és csodatételeit látva mindig feltámadt a szívükben az irigység és a félelem. Féltek attól, hogy elveszítik a nép fölötti hatalmukat és befolyásukat.
A törvényeket nem mindenki értette – különösen a nehéz részeket nem –, ezért kialakult egy olyan kör, amelynek tagjai tanulmányozták az írásokat, és lefordították azokat a nép nyelvére. Az írástudók ismerete eléggé széles körű volt, ezért mindenki hozzájuk fordult segítségért. Ez azonban nagyon elbizakodottá tette őket. Szinte már úgy érezték, nélkülözhetetlenek a nép körében.
Ezek a vallási vezetők görcsösen ragaszkodtak a törvény minden egyes betűjéhez, azonban ez csak a külső dolgokra vonatkozott, a lelki, erkölcsi értékét már nem vették olyan komolyan. Isten azonban nem a betű szerinti megtartást várja az embertől, számára sokkal fontosabb az, hogy milyen lelkülettel igyekszik megtartani a törvényt. Az írástudókkal igazából az volt a baj, hogy egyet mondtak, és teljesen mást cselekedtek.
Lássuk csak, mit is mond róluk Jézus? Először is, hogy hosszú köntösökben járnak, vagyis az öltözékükkel láttatni akarják, hogy ők tekintélyes emberek. Isten azonban úgyis tudja, mi van az ember szívében. Másodszor, amikor valaminek szeretetközösségben kellett volna végbemennie, ott is csak a fényűzést és a főhelyeket szerették. Harmadszor, amit szeretetből kellett volna megtenniük, azt is megmérgezte a kapzsiság és a számítás. Az özvegyeknek felajánlották a segítségüket, ám cserébe az özvegyek vagyona az írástudóké lett. Negyedszer pedig színből hosszasan imádkoznak. Jézus helyre teszi a gondolkodásunkat, és éppen arra próbálja felhívni mindannyiunk figyelmét, hogy nem mindig kell követni az ilyen embereket, főleg akkor nem, ha a szavaik és a cselekedeteik nem fedik egymást.
Miért veszélyes az írástudók gondolkodása és magatartása? Azért, mert ők könnyen azt gondolják, hogy az életük teljes mértében rendben van. Vajon a mi életünk rendben van? Úgy élünk és cselekszünk, hogy meglátszódjék rajtunk a tanítványi mivoltunk? Igyekezzünk mindezeken elgondolkodni! Ámen.
Mátyási Gerda-Georgina,
Józsefháza