,,És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegyasszonyt is, hogy abba két fillért vete. És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete: Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, a mije volt, oda veté.” – (Lukács 21,1-4)
Elaggott, ráncos kéz mozdul, s a pergamen színű, csontos újak közül kilátszik egy vörösen villanó rézpénz, de fényét hamar elnyeli a kicsiny cédrus ládika. Halk csörrenés, egy két filléres fémkorong, arany s ezüst érmékre hull.
Az özvegyasszony kilép az ajtón, de Jézus tekintete követi, gondolata vele megy, s nála marad.
Otthon üresen várja a ház, tűz már tegnap sem égett pedig hidegek az éjszakák. Reggel megette utolsó darabka kenyerét, se ebéd, se vacsora és senki nem várja haza, senki nincs aki szólhatna hozzá otthon legalább. Férjét nyolc éve eltemette, gyermekük sose lett. Utolsó pénzecskéjét a perselybe dobta, hisz hallotta szegényeknek gyűjtenek. Ő nem szegény. Délre átmegy a molnárhoz, akinél tegnap dolgozott, akinek mosott s takarított, akitől a pénz is kapta, mert hívta ebédre s otthoni munkát igért. Azt mondta, ha az egerek által kirágott zsákjait megfoltozza, fél véka lisztet ád. Fél véka liszt nagy gazdagság, abból akár két hétig is eléldegél, tán még beteg sógornőjének is juttat belőle egy keveset.
A foltozást holnapra hagyom, – gondolja – bár hozzáláthatnék estére, mikor leszáll a nap, s vége a Sábbátnak, de a mécsesbe sincs olajom, s napvilágnál jobban látok, egy nap alatt úgy is elkészülők véle. Ma ebéd, holnap munka s vacsora. – felnéz az égre: Szeret az Isten és ad erőt. Szeret az Isten, csak egészséget adjon. Ámen!
Jobb Domokos,
Ombod