„Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek Istene, mert előtte mind életben van.” – (Lukács 20,38)
Hitéletünk egyik nagy szegénysége, hogy Istenre úgy gondolunk, mint akit a halál után fogunk megismerni. Persze tudjuk, hogy most tükör által homályos a látásunk, s akkor majd színről színre láthatjuk az Urat. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ebben az életben hanyagolnunk kellene a vele való kapcsolatunkat.
Isten nem a halálban akar találkozni velünk, hanem azt szeretné, hogy behívjuk őt a mindennapjainkba. A földi elmúlás után már késő lesz azon gondolkodni, hogy jó lett volna élő kapcsolatot ápolni az Úrral. A jelenben kell megtennünk azokat a fontos lépéseket a hit útján, amelyek az örökkévalóság felé irányítanak. Most van itt az ideje, hogy élő hitet kérjünk, imádkozzunk, és jó gyümölcsöket teremjünk. Ez azért lényeges, mert nemcsak földi életünk van, hanem mennyei is.
Az örök élet reménységét élteti bennünk ez az ige. Isten előtt mind életben vagyunk. A földi elmúláskor mindössze annyi történik, hogy átkerülünk az Úr egyik kezéből a másikba. Ott egy egészen más élet vár ránk. Annyira más, hogy hasonlók leszünk az angyalokhoz. Jó így gondolni az előrement szeretteinkre, és megnyugtató ránk nézve is. Ámen!
Erdei-Árva István-Béla,
Szamoskóród