,,Akkor fölemelte Áron a kezét a nép felé, és megáldotta őket, majd lejött, miután befejezte a vétekáldozatot, az égőáldozatot és a békeáldozatot. Mózes és Áron bement a kijelentés sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet. Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész nép előtt.” – (3Móz 9,22-23)
Olvasandó: 3Móz 9,1-24;
Ha valaki veszi a fáradságot és végig olvassa a teljes fejezetet, vagy úgy Mózes harmadik könyvét az a veszély fenyegeti, hogy belezavarodik abba a precíz és részletes leíráshoz, hogy az égő-, vétek-, és a békeáldozatokat, hogyan is kell bemutatni.
Az jutott eszembe olvasva az igét – megmondom őszintén, nagy kő esett le a szívemről – milyen jó, hogy ma már nem kell ezeket az áldozatokat bemutatni. Képzeljük csak el, érdekesen néznének ki az istentiszteleteink. Milyen jó, hogy ma már nem kell annyi rendelkezést betartani és ilyen sokrétű szertartást bemutatni, hogy kiengeszteljük az Urat, s megkapjuk az Ő áldását. Ma elég csak végig jelen lenni egy istentiszteleten. Meg amúgy is, az áldásnak azért örülünk, mert az a liturgikus elemek sorának végén van… ergo mehetünk haza.
Ki tudja hány istentiszteleten voltál már jelen eddigi életed során – remélem minél több alkalmon részt vettél – vajon hányszor gondolkodtál el az áldás lényegén, életedre való hatásán? Mit jelent neked az áldás? Számít-e egyáltalán? Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el – szoktuk énekelni, amikor valaki rálép életútjának egy új szakaszára. Sőt az egyik legrégibb áldásformulánk is így kezdődik: áldjon meg téged az Úr… Mi reformátusok szoktunk is úgy köszönni: áldás, békesség Istentől! Számodra, mit jelent Isten áldása? Hát azt, hogy veled van az Úr mindenben, amiben csak jársz. S ha ez így van, akkor ott még az átok is áldássá lesz. Áldott ember vagy, ha így fogadod az Úr áldását. Dúdold ma te is: áldom szent neved, a mézzel folyó földeken, hol nincs hiányom semmiben! Ámen!
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes