.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2023. szeptember 24.

„Az Úr elé vitték áldozatukat…Odavitték azokat a sátor elé. Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: Vedd át tőlük ezeket a gyülekezet sátrának szolgálatára. Add a lévitáknak, mindegyiknek a maga szolgálata szerint.” (4Móz 7, 3a. 3c-5)

Elkészült a szent sátor, a templom elődje. A 12 törzs fejedelmei átadják adományaikat, amikkel felszerelték a kijelentés sátrát. Az ajándékok minden törzs esetében teljesen egyformák voltak, talán azért, hogy ne kapjon helyet a rivalizálás a gyülekezet tagjai között. Törekedjünk arra mi is, hogy a közösségeinkben minél kevesebb teret adjunk annak, hogy valaki úgy próbáljon kiemelkedni, hogy az mások kárára legyen. Isten megtanít bennünket közösségben gondolkodni.

Amikor Mózes, Isten parancsára, begyűjti ezeket az ajándékokat, amikre szükség lesz az istentiszteleteken és az áldozatok bemutatásánál, akkor azt látjuk, hogy egy nagyon fontos szempont szerint történik a feladatok leosztása vagyis, hogy kinek mi lesz a dolga az istentiszteleten. Arról van szó, hogy „mindegyiknek a maga szolgálata szerint” kell terhét hordoznia. Egyébként az egész fejezeten végigvonul az igazságos teherelosztás gondolata. Szoktuk mondani: Isten mindenkire annyi terhet rak, amennyit képes elbírni, elhordozni, persze nem önmaga erejéből, hanem az Istentől kért és kapott erővel. Különböző testi és lelki alkattal bírunk, ezért Isten személyre szabottan helyezi reánk a terheket. Ő alkotott, ő ismer a legjobban, következésképpen biztosak lehetünk abban, hogy ő nem véti el az arányokat a feladatok kimérésénél.

Nagyon fontos szempont ez a mindennapi élet színterein, mert nem mindegy, hogy kire milyen terhet helyezünk. Egy jó munkaadónak tudni kellene, kire mennyit és mit bízhat, hogy az becsülettel eltudja végezni és ne menjen tönkre bele, hanem örömét lelje benne, mindenki nagy megelégedésére. De nem csak a gazdasági életben, hanem a családban és minden emberi közösségben egyaránt érvényes ez a szempont. Erre is tanít minket a mi Urunk. Ámen.

                                                                                                                Szilágyi Balázs,

                                                                                                                Szatmár-Láncos

Vélemény, hozzászólás?