Olvasásra ajánlott: 4Mózes 6, 22 – 27
„Áldjon meg tégedet az Úr és őrizzen meg tégedet” (4Móz 6,24)
„Csendben fordította el a kulcsot a zárban, félve és óvatosan nyomta le a kilincset, mert egy kicsit későn érkezett haza. Ahogy belépett az ajtón, szembetalálkozott édesanyjával. Noha későre járt már, még nem feküdt le. Rá várt! Vajon miért? Hogy számon kérje, megszidja? Erre számított, de aztán valami váratlan dolog történt. Az édesanya megölelte gyermekét és ezt mondta: – Olyan jó, hogy nem történt semmi bajod. Már aggódtam érted. A gyermek ránézett édesanyjára, és látta, hogy a szeme fénylik, arca derűs az örömtől. „Nagyon örülhet nekem” – gondolta magában. Az édesanya kissé lejjebb hajolt, hogy arca egy szinten legyen gyermeke arcával, és gyengéden, de még jobban átölelte gyermekét. Találkoztak. Nem a szobában, a térben, hanem egymással.”
Valahányszor meghallom az ároni áldás szavait eszembe jut ez a kis történet. Isten mindent megtesz azért, hogy találkozzon velünk. Arcáról a derű és a jóindulat sugárzik. Egyéni és közösségi életünkben fontos ismernünk Isten hangját. Ez a hang megnyugtat, biztat, erősít. Érdekes, hogy az eredeti héber szöveg szerint az áldásformula kötőszó nélküli szerkezet, s lényegében a mondanivalóját egy nagy lélegzetvétellel fejezi ki. A sorok hosszúságának megfelelően a lélegzetvétel is egyre hosszabb lesz, ez pedig fokozza az áldás intenzitását, mely a végén éri el csúcspontját. Jó nekünk egy olyan Istenben hinni, aki – mondjam így – lehajol hozzánk, a szemünkbe néz, s látja a lelkünk tükréből ezerféle érzésünket. Valahányszor betérsz a Mennyein Atya hajlékába, én azt gondolom örül neked! Találkozás és áldás ott van, ahol el tudom fogadni a másik embert és meg tudom bánni és bocsátani a hibákat. Szabó Péter arról beszél, hogy egy alkalommal a három éves gyermekével sétáltak egy parkban ilyen őszi időben, és leült egy padra, és nézte ahogy a gyermeke önfeledten, kacagva dobálja a levegőbe a leveleket. Beállt mellé és ő is elkezdte dobálni a faleveleket. Elmondta, hogy elképesztő felszabadító érzés volt! Ha nem lett volna mellette a kisfia, s egyedül dobálta volna a leveleket, vajon mit gondolt volna róla a világ? – tette fel a kérdést. Derűről beszél az Ige! Isten derűsen, kacagva, vidáman néz rád! S ez jó! Ez felszabadít, ez boldoggá tesz! Áldottá leszel! Áldott vagy!
Ámen.
Elek Arnold Zoltán,
Halmi