„Mindenestül szép vagy, mátkám, és semmi szeplő sincs benned! Jöjj velem a Libánonról, jegyesem, jöjj velem a Libánonról! Szállj le az Amána hegyéről, a Szenír és a Hermón tetejéről, az oroszlánok barlangjából, a párducok hegyeiről!” – (Énekek 4,7-8)
A mai alapige nagyon jó textus lehetne egy esküvőre. De mivel nem ez a helyzet, nézzük meg mit mondhat nekünk egy átlagos napon. Az egész fejezetben arról olvasunk, hogy a vőlegény gyengéden rábeszéli a menyasszonyt, hogy adja át magát neki. A vőlegény miközben dicséri szíve választottját, azt is elmondja, hogy megközelíthetetlen számára. Hiszen addig nem lehet a férfié, amíg a menyasszony nem adja önként meg magát, vagyis a döntés a lány kezében van. A férfinak esze ágában sincs erőszakot alkalmazni, rákényszeríteni, hanem gyengéden beszél kedvesével.
A nő szépségét az otthon, a vidék, tulajdonképpen a haza természeti szépségeinek segítségével írja le. Amikor pedig egy férfi szereti a feleségét és szereti a hazáját, a két szerelem úgy tud összeolvadni, hogy kiegészíti egymást, és nem versengenek egymással. Ez a kötelék olyan erős, hogy egy távoli országban háborúzó katona úgy érezheti, hogy a feleség és a haza védelmében harcol, mintha azok szinte egy és ugyanazok lennének. A házastárs iránti szeretet, akárcsak a haza iránti szeretet, sajátos és sajátosságokhoz kötött.
Végül pedig az Újszövetségben, elég sokszor visszaköszön a jegyespár képe, amelyben Jézus a vőlegény, az egyház pedig a menyasszony. Ami pedig igaz volt az elején a férfira és a nőre, az valamilyen szinten igaz Jézus és az egyház kapcsolatára is. A vőlegény, vagyis Jézus, ma is gyengéden beszél hozzánk, hív, hogy adjuk át magunkat neki. Nem akar rákényszeríteni, nem erőszakoskodik. A döntés a menyasszony, vagyis az egyház, annak tagjai, és személyesen mindannyiunk kezében van. Ne késlekedjünk tovább, adjuk át életünket neki még ma! Ámen!
Vajda Szabolcs,
Szatmár-Németi slp.