,,Ha megtaláljátok szerelmesemet, mondjátok meg neki, hogy a szerelem betege vagyok!” – (Én 5, 8b)
Annyira csodálatos, elragadó ugyanakkor őszinte sorokat olvashatunk az énekek énekében. Egy szerelmi költemény, vallomás mely ma nagyon sok helyről már hiányzik a kapcsolatainkból.
Egyre kevesebbet beszélünk érzéseinkről, nehezebben tudjuk megosztani a másikkal az iránta táplált érzéseinket, vagy talán nem merjük kimondani mert félünk a csalódástól.
Ki ne lett volna szerelmes, kit ne ragadott volna magával, az az érzés melyben úgy érzed, hogy körülötted megszűnik a világ és senki más nem fontos és nem létezik csak te és a te szerelmesed, ahogyan az ige fogalmaz.
Azt mondja a 8. vers: ha megtaláljátok az én szerelmesemet, mit mondotok neki, hogy én a szerelem betege vagyok!
Úgy gondolom, sok mindennek lehetünk betegei és sok betegségre van gyógymód. Viszont amiről itt és most a felolvasott rész beszél, két szerelmes elválasztására és az egymásért érzett szerelem hiányára nincsen gyógyír. Szeress és engedd, hogy szeressenek.
Ne hagyjuk az egymásért érzett szerelmet kialudni és lankadni, és mindenekelőtt törekedjünk arra, hogy a Krisztusi szeretet határozza meg életünket és az legyen az alapja minden kapcsolatunknak.
Legyen őszinte a szerelmed, merj kitárulkozni a te kedvesed előtt, és ha már nem mondtad oly rég, hogy mennyire szereted, akkor tedd meg most, legyél te is a szerelem betege. Ámen.
Dohi Arnold,
Szamosdob