“Mindenki úgy, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti Isten.” (2Kor 9,7)
Pénz, pénz, pénz. Mindig csak a pénz. Templomba is, ha elmegyünk, ott is az adakozásról beszél a pap. Nem szimpi. Beszéljen csak a lelkünkről, a többit meg majd megoldjuk, a többi meg majd magától megoldódik. Úgy magától, egy csettintésre megoldódik holland segélyből, pályázatból… a templom megújítása, fenntartása, engem meg hagyjanak békén. Az meg, hogy a templom költségei is nőnek, (mert gáz van, vagy nincs gáz…) nehogymár azt vonja maga után, hogy az egyházfenntartói járulék is nő, mert úgy az igazságtalan… Legalábbis sokan annak gondolják.
Ráadásul az Ige (eddig talán azt hitték sokan, hogy csak a pap) azt mondja, hogy jókedvből kell adakozni. Ki az, aki jókedvvel válik meg a pénzétől? Amiért ő dolgozott meg, amiért ő verejtékezett? Abba már bele sem megyek, hogy ki adta ahhoz az erőt, ki adta az eszet, a bölcsességet. Nem véletlenül az a valaki, akinek az ügyére kéne visszaadni valamit?
Ha jobban belegondolunk, adakozni, csak jókedvből és nem kényszerből, kelletlen lehet. Sajnos másfél évtizedes lelkipásztori szolgálatom során az a tapasztalatom, hogy aki kényszerből fizet egyházadót, vagy azért, hogy majd temesse el a pap, azt nem lehet meggyőzni arról, hogy jó dolgot tesz. Megszoktam, de mindig egy kicsit elkeseredek azon, hogy mennyi gyűlöletet kapok egy-egy ilyen kényszerkifizetés során. Nem feltétlenül nekem esik rosszul, de a pénz szerelme a rossz hangulat, a bűz gyökere. Ez senkinek sem jó.
Ezzel szemben, hogy mégis valami példaadóval, pozitívummal fejezzem be, vannak olyanok, akik jókedvből teszik mindezt. Jó illata lesz ettől még a pénznek is. Pár hete, egyik egyháztagunk sétált be a lelkészi hivatalba. Nemes egyszerűséggel elmondta, hogy ő pár hónapja gyűjti a pénzét, hogy adjon Isten ügyére. Nem is az ősszeg nagysága, (nem volt kis összeg) hanem inkább a lelkület fogott meg. Nem várta, hogy megdicsérjék, mert örömmel, önként, hálából adta. Örömének kicsordulása volt az az adomány. Nem bolond az, aki odaadja, amit úgy sem tarthat meg, azért, amit soha el nem vehetnek tőle. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka